Koccanás, defekt, kiesés, de egy 4. hely is jutott Michelisznek

Mozgalmasra sikeredett Michelisz Norbinak a hungaroringi WTCC-hétvége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Michelisz Norbi nem csupán a dobogóra, győzelemre is hajtott a Hungaroringen, végül azonban egyik sem jött össze neki


Jól indult hazánk WTCC-sztárja, Michelisz Norbi számára a Hungaroringre eső Nyitó futam. Legjobb hondásként a hatodik helyet szerezte meg az időmérőn, így a fordított rajtrácsos nyitófutamon az ötödik rajtkocka volt az övé, és mivel a pole-ból induló John Filippi beragadt, Michelisz kapásból egy pozíciót feljebb lépve a negyedik helyen fordult el az első kanyarban. Ezután a volvós Thed Björkkel vívott kilincs a kilincsen csatát, az autóik kétszer is összeértek, és Norbinak sikerült még az első körben megelőznie a svédet, így máris a beígért dobogós helyen autózott. A Volvóval való kontakt azonban nem múlt el nyom nélkül, Michelisz bal első defektet szenvedett, így kénytelen volt kiállni a boxba. Björk sem járt jobban, az ő versenye is véget ért. A gyors kerékcsere után Norbi az utolsó, 16. helyen tért vissza a pályára, azonban csak egy körre, hogy ellenőrizze az autót - innen már nem volt értelme a mezőny után rohanni. Később újra kijött, de már csak azzal a céllal, hogy az autót felkészítsék a második versenyre. A nyitófutamot a világbajnoki pontversenyt vezető, a második helyről rajtoló szintén hondás Tiago Monteiro nyerte meg.
A balszerencsés Nyitó futam után Norbi a hatodik rajtkockán várhatta a Fő utam indulását. A rajt után nem volt hely az előrelépéshez, többen is zárták az ívet Michelisz előtt, aki így a hatodik helyen fordult el az első kanyarban. Nem sokkal később két volvós összeért egy kanyarban, ami után Néstor Girolami kicsúszott és feladni kényszerült a versenyt. A Honda magyarja így fellépett az ötödik helyre, majd két kört a safety car mögött tett meg a mezőny.
Mivel Rob Huff lökte rá Catsburgot argentin csapattársára, a Citroënt vezető angol boxutcaáthajtásos büntetést kapott, amiért előidézte a két Volvo összeütközését. Huff az első helyről állt ki, Michelisz pedig fellépett a negyedik helyre.
Hirdetés
Miután a safety car elhagyta a pályát, a 20 kilóval könnyebb Citroënben ülő Tom Chilton fokozatosan ellépett a harmadik helyen Norbitól, a végére 3,7 másodpercre nőtt a különbség közöttük. Nem volt esély az előzésre, és így a dobogós helyezés megszerzésére, a pódiumon Bennani, Catsbrug és Chilton állhatott (1-3. sorrendben).
Michelisz Norbert 16 pontot gyűjtött a főfutamon, összességében pedig a harmadik forduló után 62 ponttal a nyolcadik helyen áll a bajnokságban. Az állás: 1. Tiago Monteiro 123 pont, 2. Nicky Catsburg 85, 3. Tom Chilton 81, 4. Thed Björk 77, 5. Mehdi Bennani 73, 6. Rob Huff 65, 7. Esteban Guerrieri 62, 8. Michelisz Norbert 62.
Forrás: michelisz.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?