Ilyen lehet majd az új Toyota Land Cruiser!

Műszaki rajzok vázlatait szivárogtatta ki egy kurd blogger az új Toyota Land Cruiserről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Állítólag tényleg eredeti tervrajzokat, illetve azok vázlatait szivárogtatták ki. Kíváncsian várjuk, valóban ilyesmi lesz-e az új Land Cruiser.

Ami biztos az új Land Cruiserrel kapcsolatban az a TNGA-F platform, ugyanis erre épül a terepjáró következő generációja, de állítólag megőrzi a létravázat. Az is biztosnak tűnik, hogy a modell továbbra is elérhető lesz az elődből ismerős négyliteres, V6-os szívómotorral, újdonságként pedig megkapja azt a 3,5 literes, ikerturbós, hathengeres benzinmotort, amely a Lexus LS 500-ban debütált négy évvel ezelőtt. A TNGA platform azonban hibrid hajtásláncok fogadására is alkalmas, így szinte borítékolható, hogy ilyen is választható lesz majd a Land Cruiserhez. Sőt, felmerült már olyan pletyka is, hogy GR változat is készül, négyliteres, ikerturbós V8-assal. Persze plug-in hybridként, körülbelül 700 lóerős rendszerteljesítménnyel. Ám, ha utóbbi tényleg igaz, akkor sem valószínű, hogy 2025-nél előbb piacra érkezik. Na, meg kérdéses, hogy a világ mely részének piacára. Arról már több látványterv is készült, hogyan nézhet majd ki, most azonban állítólag hivatalos tervrajzokat tett közzé egy blogger, ami a J300 kódjelű Land Cruiser oroszországi homologizációjához szükséges. A várhatóan Land Cruiser 300 néven forgalomba kerülő új széria első pillantásra nem tűnik többnek a jelenlegi modell közepesen alapos frissítésénél. Ez azonban nem véletlen. A 2007 óta forgalmazott, jelenlegi típus (J200) a mai napig rendkívül népszerű, tavaly több elsődleges piacán is hirtelen megugrottak az eladások, amikor felröppent a modellfrissítés híre. Az alapvető vonalvezetés ugyanolyan marad, de a részletmegoldások modernebbek és sportosabbak lesznek a vázlatok alapján.
Hirdetés
A motorházfedél játékosabb rajzolatú. A keskenyebb fényszórók valószínűleg LED technológiát rejtenek a kerékjárati ívek pedig műanyag toldást kapnak. Fontos újdonság, hogy az A-oszlop tövéből az ajtólemezre költözik a külső visszapillantó tükör, ami sokkal jobb körkörös kilátást eredményez. A hírek szerint hosszabb lesz a tengelytáv, és csökkennek a túlnyúlások. Bár maga a karosszéria nem lesz nagyobb, mégis javítanak az utastér helykínálatán az ígéretek szerint. Viszont az egyszerűsítés áldozata lett a vízszintesen osztott csomagtérajtó, cserébe akár 20 colos felniket is lehet választani, ezek kínálatáról szintén kiszivárgott egy kép. Arról azonban még nincs információ, hogy pontosan mikor mutatják be az új Land Cruisert.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?