Utolsó figyelmeztetés a NAV-tól: fizesd be a gépjárműadót!

Mutatjuk, hogy tudod a legegyszerűbben befizetni az idei gépjárműadó első részletét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Március 16. éjfélig lehet befizetni a 2023-as gépjárműadó első részletét, még egyszer utoljára összeszedtük, hogy miként tehetik ezt meg mindösszesen néhány perc alatt, otthonról, akik az utolsó pillanatra hagyták.

Ha még nem fizetted be az idei gépjárműadó első részletét, legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott értesítésekben, határozatokban szereplő linkre kattintva, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal applikációban, a NAV-Mobilban fizethető be az adó, a pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek pedig átutalással rendezhetik a befizetést. Az elektronikus elérhetőséggel rendelkezőknek a határozatokat, értesítéseket a NAV elektronikusan - cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre - küldte mindenkinek, csak az elektronikus elérhetőséggel nem rendelkezők kapták meg postán kapják meg a dokumentumokat.
Hirdetés
Ez már tényleg az utolsó utáni pillanat, a gépjárműadó első részletét ugyanis március 16-ig - mivel március 15. munkaszüneti nap -, a második részletét pedig szeptember 15-ig kell befizetni a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni, ami az utolsó pillanatban kiemelt fontosságú. A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) is pillanatok alatt teljesíthető. Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, ám a NAV küön figyelmeztet, hogy mindig a legfrissebb verziót kell használni.
Hirdetés
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?