Több idő lesz parkolójegyet venni Budapesten

Mutatjuk, miként módosul a fővárosi parkolási rendelet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő évtől csakis önkormányzati cégekhez tartozhat a fővárosi parkolási ügyek kezelése. Ritkulnak a parkolóórák, de több idő áll majd rendelkezésre a vásárlásra.

Jövő július elsejétől kizárólag a kerületi önkormányzatok által létrehozott szolgáltatók végezhetik majd a parkolási díjfizetés ellenőrzését, és csak ezek szabhatnak ki a jövőben pótdíjat - adta hírül az MTI. A Fővárosi Közgyűlés mai döntése alapján továbbá a parkolójegy-kiadó automaták sűrűségét is ritkítják. A képviselők 18 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadták el Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, amellyel több ponton módosították a parkolási rendeletet. A várakozási díjfizetés ellenőrzéséről szóló módosítás lényege, hogy az ellenőrzést, a pótdíj kiszabását és az erről szóló értesítés elhelyezését a járművön kizárólag a helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott szolgáltató végezhesse saját maga, azaz a vállalkozásba adás lehetősége nélkül.
Hirdetés
Az automaták elhelyezését érintő módosítás értelmében (annak - 2020 január elsejei - hatályba lépését követően) a várakozóhelyek nyolcvan százalékától legalább 250 méteren belül kell legyen automata, valamint a várakozóhelyektől legalább 75 méteren belül olyan információs táblákat kell elhelyezni, amelyek tájékoztatást adnak a legközelebbi parkolójegy-kiadó automata elérhetőségéről, továbbá a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszernek az adott övezetre érvényes kódjáról, így tehát a mobillal fizetés előnye még jelentősebb lesz.

Mivel növekszik az automatákhoz történő gyaloglási távolság, a díj megfizetésének türelmi ideje a jelenlegi 5-ről 10 percre nő.

Mint az elfogadott javaslatban rámutattak, a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszert használók száma jelentősen emelkedett, részaránya Budapesten mintegy 60 százalékos, de vannak olyan területek, ahol a mobiltelefon segítségével történő díjfizetés eléri a 80 százalékot, ami tovább nőhet. Ez azt jelenti, hogy a parkolójegy kiadó automaták használata visszaszorult, azonban a várakozás lehetőségének biztosítása közszolgáltatás, így lehetővé kell tenni a készpénzzel történő kiegyenlítését is, ezért a parkolójegy-kiadó automaták nem szüntethetőek meg teljesen, azonban számukat csökkenteni lehet. A rendeletmódosítás szerint az automaták az 5 forintos és ennél nagyobb névértékű valamennyi pénzérmét el kell fogadják vagy lehetőséget kell biztosítsanak a bankkártyás fizetésre.
A közgyűlés felkérte a főpolgármestert, vizsgáltassa meg a közösségi autóbérlő rendszer térnyerésének ösztönzése érdekében valamilyen, a parkolásra vonatkozó kedvezményrendszer megteremtésének a lehetőségét, illetve feltételrendszerét, egyelőre ugyanis parkolási szempontból sem kapnak kedvezményt az autómegosztó cégek. Ha utóbbiak mentesülni kívánnak a parkolási díjak alól, számukra is ugyanaz a megoldás áll rendelkezésre (jelenleg még...), ami mindenki másnak: zöld rendszámos autó üzemeltetése. Hogy a jövőben utóbbi kapcsán lesz-e változás, egyelőre csupán találgatások tárgya lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?