Király Viktor továbbra is kitart a hibridek mellett

Mutatjuk, milyen autóra váltott Király Viktor

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Király Viktor is megrögzött zöldautós lett, miután 3,0 literes dízelmotorról váltott Toyota C-HR hibridre, most viszont abból is új autóra, újabb hibridre váltott.


Hazánk egyik legnépszerűbb zenei előadója, a számos ismert slágert jegyző Király Viktor a napokban jelentkezett vadonatúj, Király utca címre hallgató magyar nyelvű slágerével. Az ennek kapcsán folytatott beszélgetés során azonban nem csak a dalról mesélt, hanem arról is, mennyire átformálta mindennapjait a környezetbarát gondolkodás. Viktor alig másfél évvel ezelőtt, egy Toyota C-HR-ben ült először sofőrként környezetbarát hibrid elektromos autóban, ami első látásra szerelemnek bizonyult. A magában akkor már egy ideje a zöld autóra váltás gondolatát érlelő, nemzetközi szinten is egyre elismertebb énekes és a Toyota egymásra találását hamarosan márkanagyköveti felkérés is követte, Viktor több, a környezetbarát hibrid elektromos hajtást minden korábbinál népszerűbbé tevő C-HR megismertetését célzó kampányban is szerepet kapott, láthattuk TV-szpotokban, óriásplakátokon, és hallhattuk rádióban egyaránt. Az üzenetek hitelességét nagyban alátámasztotta az, hogy Viktor az elmúlt másfél évben meggyőződéses zöld autós lett, mint mondja, nem is tudna már elképzelni más meghajtású autót.
Király Viktor „Király utca” című szerzeménye a Budapest Dal 2018 pályázatára íródott, amellyel a számos slágert jegyző népszerű előadó ismét egy lüktető ütemű, fülbemászó dallammal szólítja meg a közönséget. A felkéréses pályázaton a feladat az volt, hogy a szerzők igyekezzenek megragadni egy számukra emlékezetes budapesti élményt, hangulatot. A nyári életérzést árasztó „Király utca” abszolút slágergyanús szerzemény, amelynek klipjében Viktor a Európa egyik legnépszerűbb bulinegyedének ikonikus utcáján és annak környékén andalog.
Hirdetés
„A Király utcához mindig is kötődtem, már jóval azelőtt, hogy a fiatalok centrumává vált volna Budapesten. Valamiért vonzott az onnan áramló kissé hipszter hangulat, a pezsgő élet. Nagyon örülök, hogy felfedezték ennek az utcának a szépségét és ilyen közkedvelt része lett a fővárosnak.” - meséli a soul-funk-pop műfajban alkotó Viktor, akinek karrierje az elmúlt nyolc évben folyamatosan felfelé ível. A szemfüles nézőknek feltűnhet, hogy a klipben egy pillanatra feltűnik az egyik környékbeli épületen jó ideje látható „I love hybrid” üzenetet hordozó Toyota fényreklám. A kérdésre, hogy ez mennyire volt tudatos/szándékos, Viktor így felel: „Nem titok, hogy sikeres együttműködésünk a Toyotával immáron másfél évre tekint vissza, ami különösen izgalmas számomra, mert eddig sosem köteleztem el magam ilyen szinten egyetlen márka mellett sem. Ismert előadónak, egyfajta véleményvezérnek lenni egyben felelősség is, nem mindegy milyen értékek mellett áll ki az ember. A Toyota környezetbarát hibrid elektromos technológiája - amelyet napi szinten is alkalmam van megtapasztalni - azonban olyan üzenet, amelyet büszkén vállalok fel. Az elmúlt időszakban személyes baráti és ismeretségi körömben és szélesebb körben is igyekeztem a felelős, környezettudatos gondolkodás és a zöld értékek szószólójává válni. Néhány hete egyébként el is fogadtam a Toyota felkérését, így immáron nem csak a C-HR modell, hanem a Toyota hibrid elektromos technológiájának nagyköveteként teszek meg mindent annak érdekében, hogy felhívjam a figyelmet ezeknek az értékeknek a fontosságára. A klipben ugyanakkor nem terveztem eredetileg szerepeltetni semmilyen erre utaló motívumot, a messziről látható Toyota hibrid fényreklám, ami egy ideje az ottani városkép részét képezi, a forgatás során, az utcán tűnt fel, akkor viszont azonnal arra gondoltam, jó ötlet volna egy snitt erejéig belevenni a klipbe.”
Viktorral beszélgetve az ember egyébiránt egyértelműen érzi, hogy valóban a városi közlekedés során akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemben, károsanyagkibocsátás és fogyasztás mentesen futást lehetővé tevő hibrid elektromos technológia híve lett. A fentiek egyúttal megmagyarázzák azt is, hogy miért volt az utóbbi időben többször a világ legzöldebb autógyártójának tartott, és a hazai zöldautó értékesítéseket is vezető Toyota egy másik modelljében, egy RAV4-ben látható. Az erre vonatkozó kérdésre válaszul Viktor elmondta, hogy bár imádta a trendi és futurisztikus vonalvezetésű C-HR-t (amelynek népszerűsítéséért, és a fiatalabb célközönséggel való megismertetéséért a Toyota és a Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője, Varga Zsombor elmondása szerint is nagyon sokat tett), a gyakori fellépésekre való, zenekarral történő utazásokhoz praktikusabb számára a nagyobb méretű SUV. (A beszélgetés, ha a gyenge térerő miatt, de a Facebook oldalunkon is visszanézhető.)
„A hazai környezetbarát hibrid elektromos értékesítések 80%-át jegyző Toyota és a Lexus kínálja a piac legszélesebb, 16 modellből álló hibrid elektromos modellporfólióját, így márkáink meghatározó, vezető szerepet játszanak a magyarországi újautó piac zöldülésében. Éppen ezért azzal, hogy a jövőben Viktor nem csupán az egyébiránt 75%-ban hibrid változatban értékesített C-HR, hanem általánosságban a világ legfejlettebb hibrid elektromos technológiáját kínáló Toyota hibrid nagykövete lesz, még szélesebb közönség figyelmét hívhatja fel a környezettudatos, felelős gondolkodás fontosságára.” – fogalmaz Varga Zsombor.
„Viktor szerénysége, hitelessége, és a zöld értékek iránti elköteleződése sokakat megszólíthat. Amikor jeleztük neki, hogy örülnénk, ha a jövőben egy másik modellünkkel, a RAV4-essel is megismerkedne, első kérdése az volt: ’Ugye ez is hibrid’? Ez önmagáért beszél, ahogyan az is, hogy míg együttműködésünk megkezdésekor, másfél évvel ezelőtt nagyon szerényen megkérdezte, hogy lehetséges-e az, hogy ne legyen felmatricázva a rendelkezésére bocsátott C-HR (mi pedig jeleztük, hogy fel sem merült bennünk, hogy felmatricázzuk), addig most ő maga ragaszkodott hozzá, hogy saját logója mellé a RAV4-re felkerüljön az ’I love hybrid’ felirat. A RAV4 egyébiránt még a C-HR-nél is népszerűbb hibrid változatban, az ügyfelek 85%-a így rendeli, így azonnal megnyugtattuk Viktort, hogy természetesen mi is hibridre gondoltunk.” – meséli a kommunikációs szakember.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?