Egyszerre villanyos és benzines a vadiúj 5-ös BMW

Mutatjuk, milyen lett a következő 5-ös BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden igényt ki próbál elégíteni a BMW új nagykocsija.

Átmeneti korszakot él az autógyártás, és ezt a friss 5-ös BMW tükrözi a legjobban. Az új modell egyszerre próbál minden lenni: hagyományőrző és forradalmi, sportos és kényelmes, benzines, hibrid, dízel és elektromos, és úgy tűnik, mindez össze is jön, bár nyilván nem kompromisszumok nélkül. Az új 5-ösből Európa a jelek szerint hatféle változatot kap, legalábbis kezdetben. Az alapkivitel az 520i nevű 48 voltos hibrid, ebbe kétliteres, 190 lóerős turbós benzinmotor kerül, 8 fokozatú automata váltóval és egy kis villanymotoros rásegítéssel. A gyári adat szerint 208 lóerő az összteljesítmény, ami nem tűnik soknak a bő öt méteres karosszériához, de 230 km/h-s végsebességhez azért elegendő. Meglepő módon egyes piacok számára megmarad a dízel is, bár ezt nem igazán reklámozzták a bemutató során. Az 520d-be 197 lóerős kétliteres négyhengeres kerül, szintén 48 voltos hibrid hajtással és 8 fokozatú automatával. Itt nyilván az 5,1-5,6 literes fogyasztás lesz, ami eladja az autót. Az 520i benzinmotorja kerül az 530e jelű konnektoros hibridbe is, de a villanymotor itt 184 lóerős, így feltöltött akkumulátorral akár 299 lóerő is mozgósítható. Az akkumulátor ráadásul jó nagy: a 19,4 kWh-s teleppel elvben 102 km-t is elmehet az autó tisztán elektromos üzemben. A hagyományos modellek csúcsát az 550e xDrive jelenti: ebbe 3 literes hathengeres soros benzinmotor kerül, 313 lóerővel, és mellé az 530e villanymotorja. Az összteljesítmény így 489 lóerő, amivel 4,3 másodperc alatt érhető el a százas tempó. Az új 5-ös nagy dobása azonban az, hogy kétféle elektromos változatot is kifejlesztettek. A hátsókerék-hajtású, egymotoros i5 40eDrive 340 lóerős, 193 km/h a végsebessége, 6 másodperc alatt gyorsul százra, a hatótávja pedig a gyáriak szerint valahol 477 és 582 km között van egy töltéssel. Az i5 M60 xDrive ezzel szemben kétmotoros, 601 lóerő csúcsteljesítményű, 3,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, legfeljebb 230 km/h-val haladhat és egy töltéssel 455-516 kilométert tehet meg. Mindkét i5-ös ugyanazt a 400 voltos elektromos rendszert, és padlóba épített, 81,2 kWh-s akkumulátort kapja, amely egyenáramról 205 kW-tal tölthető – ez a magyarázata annak, hogy az erősebb modell kisebb hatótávra képes. Az új ötös egyébként stílusában az iX-et és a 7-es sorozatot követi, méretben pedig valamivel nagyobb az elődjénél: 5,06 méter hosszú, a tengelytávja fél centi híján három méter, a szélessége kerek 1,9 méter, a magassága pedig 1,52 méter. Ehhez képest az 520 literes csomagtartó nem kifejezetten nagy, és az elektromos, illetve hibrid változatoknál még kisebb 30 literrel.
Hirdetés
Az új ötös természetesen az elérhető legkorszerűbb fedélzeti rendszerekkel érkezik: a BMW 8.5-ös operációs rendszerén a megszokott információs és navigációs funkciók mellett álló helyzetben már játszani is lehet – ez nyilván az elektromos változatoknál jön majd igazán jól, ha sokat kell a töltésre várni. Az új 5-ös forgalmazását Európában októberben indítják: a kezdetektől kapható lesz a két elektromos változat, illetve a benzines és a dízelmotoros alapkivitelek, a konnektoros hibridekre viszont 2024 tavaszáig várnunk kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?