BMW versenyautó mozgáskorlátozottaknak

Művészet, ahogy a mozgássérült Zanardi bepattan a BMW M8 GTE-be

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW márkanagykövete és egyben gyári versenyzője, Alex Zanardi elindul a daytonai 24 órás versenyen egy BMW M8 GTE kormánykereke mögött. Ám, a hosszútávú versenyeken pilótacserét is előírnak a szabályok. Most megnézheted, hogyan működik ez lábak nélkül.


Alex Zanardi sztorija igazi dráma. Még 2001-ben a németországi IndyCar (akkoriban CART) versenyen szenvedett rendkívül súlyos sérülést egy balesetben. Lényegében cafatokra szakadtak a lábai térdtől lefelé, ám csodával határos módon, illetve a világ egyik legprofibb mentőcsapatának beavatkozásával túlélte a szörnyű balesetet. Ezután a versenyző nem csüggedt és kipróbálta magát többféle sportágban is, sőt a BMW-vel még Túraautó VB futamot is nyert. A gyümölcsöző kapcsolat azóta sem szakadt meg és a bajor márka nagyköveteként viszi hírét a világban, hogy mozgássérültként is lehet teljes életet élni.
Hirdetés

A következő közös projektjük a világszerte egyre több nézőt vonzó daytonai 24 órás verseny, ahol a GT Le Mans kategóriában indulnak egy BMW M8 GTE versenyautóval. Váltótársai John Edwards, Jesse Krohn és Chaz Mostert lesznek a 24 óra alatt, ám ezen a versenyen nagyon fontos, hogy a pilótacserék a lehető leggyorsabban megtörténjenek. Jogosan merülhet fel a kérdés, mégis hogyan fog ez sikerülni egy mozgássérült pilótának? Nos, Zanardit nem kell félteni, az alábbi videóban egy gyakorlás látható a legutóbbi tesztről, amelyen a nagy versenyre készültek. Egyszerűen megbabonáz a látvány, ahogy az igencsak fitt Zanardi lényegében felmászik az autó merevítésén, aztán elfoglalja helyét a kormánykerék mögött. Mindezt most már 20 másodperc alatt meg tudják csinálni Zanardi elmondása alapján. Nézd meg a videót a gyakorlásról!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?