Scania R 620 LEGO-ból

Nagy vas kis műanyagokból, avagy LEGO Scania R 620

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Majdnem a műanyagból vaskarika esete a lelkes Scania-rajongó LEGO alkotása. 10 hét munkájának eredménye ez az élethű nyergesvontató.

Nyilván nem Joakim Jidbackené az első nagyméretű LEGO Scania, ám talán az övé az első távirányítható, új generációs modell. Ráadásul aligha él a Földön nála lelkesebb rajongója a márkának. A gyár melletti Scania középiskola végzős diákjaként gyakorlaton is részt vett már az összeszerelő üzemben. 17 évesen kezdte el az R 620 tervezését és megépítését, amit 10 hét alatt fejezett be.
Hirdetés
A LEGO Scania megvalósítása a LEGO Digital Designer program segítségével indult, amely azonban nem feltétlenül ad masszív, járóképes végeredményt, így ebben az esetben is módosításokra kényszerült az ifjú kamionépítő. Munkája elismeréseként viszont már most tagja a Felnőtt LEGO-rajongók Társaságának, holott még nincs 18 éves, de nagyon várja a születésnapját, már csak azért is, hogy jogosítványt szerezhessen. No és persze már készül a következő Scania-újdonság is LEGO-ból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?