Nagyobb akkucsomagot kap a hibrid VW Passat

Nagyobb akksi, nagyobb hatótáv - továbbfejlődik a Passat GTE

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A plug-in hibrid Passat a ráncfelvarrás mellé nagyobb akkupakkot is kapott.

A számok nyelvére lefordítva: 31 százalékkal nagyobb akkumulátor csomagot szerelnek a Passat GTE modellekbe, amelynek összkapacitása 13 kWh, szemben a frissítés előtti modellek 9,9 kWh-jával. Ez egyben azt is jelenti, hogy a WLTP mérési ciklus alapján 56 kilométert képes megtenni az autó tisztán elektromos hajtással. A leköszönő változatot még az NEDC-ciklus szerint mérték, azzal 50 km távolságra jutott csak a villanymotort használva, ám a VW szerint az NEDC méréssel a friss modell 70 kilométerre jutna tisztán villanyhajtással.
Hirdetés
A hajtáslánc nem változott, az 1.4 TSI benzinmotort támogatja a villanymotor, így a rendszerteljesítmény 215 lóerő és 400 Nm forgatónyomaték. Mindez hatfokozatú, duplakuplungos sebességváltón keresztül jut az első kerekek felé. Továbbá a friss Passatban háromféle üzemmódot is ki lehet választani. Az egyik az EV, amellyel csak a villanymotort használja az autó, a GTE a sportosabb vérmérsékletűeknek való, míg a hibrid értelemszerűen az arany középutat testesíti meg. Az új Passat Németországban már megrendelhető, szedán és kombi karosszériával egyaránt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?