Mintha egy rajzfilmből érkeztek volna a Daihatsu tanulmányautói

Négy vidám csöppséggel készül a Daihatsu a Tokiói Autószalonra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazai pályára mi mással is készülhetne a Daihatsu, mint a Japánban oly népszerű, kei car kategóriába szánt törpeautókkal.

Már a nevekkel is játékosságot sugall a Daihatsu, hiszen a Toyota szárnyai alatt működő gyártó tanulmányautóit az alábbi nevekkel illetik: Ico Ico, Tsumu Tsumu, Wai Wai, Waku Waku. Márpedig ezek a nevek leginkább valami cuki kis manga-figurára emlékeztetnek. Persze erre valóban rá is játszanak a formatervekkel, bár az látszik, hogy a sorozatgyártáshoz a Waku Waku áll a legközelebb. A pici crossover akár még a Suzuki Jimny ellenfele is lehetne. Aprósága ellenére szorult bele némi „harciasság” is, hiszen olyan terepjárós dizájnelemeket kapott, mint például a fényezetlen sárvédők, vagy a gallytörő rácsot imitáló lökhárító. A Wai Wai is egészen autószerű, sőt egy jól használható egyterűnek tűnik, annak ellenére, hogy ez sem nőtt túl nagyra. Mégis három üléssort és hat helyet alakítottak ki benne. Érdekessége még a hatalmas, két részre osztott és nyitható napfénytető, illetve az ajtók, amik elöl hagyományos módon nyílnak, a hátsók viszont tolóajtók. Akárcsak a Waku Waku, lehet, hogy már ez is közel jár a szériagyártáshoz.
Hirdetés
Viszont az Ico Ico már nagyon a jövő zenéje (bár lehet, hogy merész kijelentés ez, látva, hogy Japánban mennyire ráfeküdtek a robotizációra). Ugyanis ez a guruló téglalap egy önvezető jármű, amelyről bár nem árulták el, hogy hány személyes, a kép alapján négyfősnek tűnik a befogadóképessége. Emellett kerekesszékkel is könnyű bejutni egy kihajtható rámpa segítségével. Végül a Tsumu Tsumu talán a legcukibb mind közül, pedig valójában egy teherautó akar lenni. Moduláris felépítésének köszönhetően a kis áruszállító masinából simán kialakítható egy kempingezéshez alkalmas icipici lakóautó. A Daihatsu saját bevallása szerint a Tsumu Tsumu az előképe a japán piacra szánt kisteherautójuk következő generációjának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?