Két jubileumot ünnepel egyszerre a Mercedes-Benz G-osztály

Negyven éves a Mercedes-Benz G-osztály, az AMG verzió pedig immár 20 éve a kínálat része

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az alapáron is kiváló terepképességekkel bíró G-osztály egy offroad csomaggal ünnepli az AMG változat huszadik szülinapját, egy „időtálló” pakk pedig az elmúlt negyven év előtt tiszteleg.

Nem akármilyen karriert futott be a Mercedes-Benz G-osztály: az 1979-ben megjelent első generációt még alapvetően katonai célokra fejlesztették, majd a polgári piacon is megjelent. Strapabírósága és jó terepképessége elismerést váltott ki, az idő múlásával pedig a szögletes külseje különlegessé tette, majd a Mercedes is meglátta benne a lehetőséget, így folyamatosan fejlesztette a típust, 20 évvel ezelőtt pedig a G55 AMG néven került ki az első izmos változat 5,4 literes V8-as motorral és 354 lóerővel. Az idők folyamán kultuszautóvá váló G-osztályból számos verzió készült, melyeket csillagászati áruk ellenére is elkapkodta, de a Hollywood krémje sem vetette meg a „kockaterepjárót”.
Hirdetés
Az AMG verzió 20. születésnapját a sárdagasztás kedvelőinek ajánlott csomaggal lehet megünnepelni, ami a G63 AMG modellhez kérhető. Az AMG Trail Package nevű csomag célja, hogy az inkább aszfaltra hangolt izmos változatnak jobban kidomborodjanak az offroad képességei, ezért a sportfutóművön puhítottak egy keveset, hogy terepen kevésbé legyen rázós az élmény. A puhább adaptív futómű mellett egyedi 20 colos felniket is kap a modell terepre is alkalmas gumikkal, illetve extra műanyag betétek óvják az autó alját a sártól. Aki a húszéves jubileum helyett inkább a 40-et ünnepelné, annak készül az érdekes nevű Stronger Than Time Edition (Erősebb, mint az idő kivitel), mely 22 colos felnikkel, fekete tükörházzal és szintén fekete maszkkal jön. A speciális széria neve kívül és belül is felbukkan egyaránt, de még a földre is képes vetíteni a Stronger Than Time feliratot. A negyedik ikszet ünneplő modell háromféle erőforráshoz rendelhető: a G 400 d, a G 500 és a G63 öltöztethető fel ilyen csomaggal. A ünnepi modell már itthon is rendelhető, a hazai konfigurátorban a G 400 d már szerepel, a modell indulóára 49 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?