Ki nem találnád, mi a Volkswagen legnépszerűbb terméke

Nem a Golfból, de még csak nem is egy kis SUV-ból fogy a legtöbb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen-csoporthoz ugyan számos neves autómárka tartozik, ám mégsem innen érkezik a konszern legnépszerűbb terméke. Sőt, még csak nem is az autóiparban kell keresni a választ.

Az autóiparban elért eredményét sem kell szégyellnie a Volkswagennek, a Toyota mögött stabilan a második legnépszerűbb gyártó, a tavalyi évben 6,436 millió gépjárművet értékesített. Ezzel a számmal ugyan jócskán elmarad a Toyotától, de a harmadik helyen tanyázó Ford sincs veszélyes közelségben, a kékoválos márka bő másfél millió autóval kevesebbet értékesített. Az autóipar mellett azonban a Volkswagennek más üzletága is van, amely szintén több évtizedes múltra tekint vissza.
Hirdetés
A Volkswagen-csoport termékei közül a virslié az elsőség. Az autógyártó már a 1970-es évek óta készít virslit a wolfsburgi gyár egyik csarnokában, amit elsősorban a dolgozók fogyaszthatnak, de azért kereskedelmi forgalomba is került a Volkswagen legfinomabb termékéből. A németek már az 1930-as évek óta készítenek élelmiszert az alkalmazottaik számára, a virsli gyártása viszont csak 1973-ban kezdődött, ugyanis a saját gyártású virsli költséghatékonyabb, mint a húskészítmény külső partnertől történő beszerzése. Komoly autógyártóhoz méltó módon a virslinek is van cikkszáma, a VW alkatrészjegyzékében 199 398 500 számon fut a virsli, amit aligha ismer a sarki hentes. A tavalyi évben 6,8 millió virsli jutott 6,436 millió legyártott autóra, az elmúlt 46 évben közel 200 millió húsipari termék készült Wolfsburgban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?