Visszatér az Istennő a Cadillac modellekre

Nem csak a Rolls-Royce modelleken díszeleg egy hölgy

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Rolls-Royce modellek egyediségét többek között az embléma, tehát a Spirit of Ecstasy néven elhíresült szobrocska is kiemeli, ám a Cadillacnek is van egy ilyen a múltjában, és ez visszatér a vadonatúj Celestiq-en.

Bár nem olyan híres, mint a Rolls-Royce emblémája, a Cadillac múltjában is ott egy hölgy, amit az amerikai márka modelljei az orrukon viseltek. Igaz, csak 1930 és 1956 között, majd még legutóbb 1959-ben az Eldorado Brougham orrán. A Goddess, tehát az istennő hamarosan visszatér, hiszen a Celestiq elnevezésű modellen újra találkozhatnak majd vele vásárlók. Persze már nem az autó orrán, azok az idők elmúltak. Felkerült azonban az autó oldalára, egy plaketten, ami a detroiti gyártást is hirdeti, valamint a töltőnyílás felett is, ráadásul megvilágítva. Emellett az utastérben, az infotainment rendszer kezelőszervén, egy alumíniumból készült forgótárcsa tetején is ott díszeleg, üvegbura alatt, ugyancsak megvilágítva.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?