Hamarosan ez a csinos kombi is Kecskeméten készül

Nem kopik ki a shooting brake forma a Mercedes CLA kínálatából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A praktikumot vegyíti a vizuális élvezettel az új Mercedes-Benz CLA Shooting Brake, ami a kupéhoz hasonlóan csakis Kecskeméten készül.


Kupé formájú kombiként 2015-ben debütált először a CLA, az új pedig az elődjéhez hasonlóan a B-oszlopig megegyezik a Coupé modellel. Ám a Coupé ebben az esetben a négyajtós limuzint jelenti, amelyről korábban már megírtuk, hogy kizárólag Kecskeméten készül az egész világ számára. Ez így lesz a Shooting Brake esetén is, ami a második generációs CLA-nál néhány hónapos lemaradással érkezik, ez nagy szó, mert az elsőnél két évet kellett rá várni.
Az új CLA Shooting Brake tengelytávolsága 3 centiméterrel növekedett, míg a hossza 4,8 centivel hosszabb az elődjénél, valamint 5,3 centivel szélesebb, viszont 2 milliméterrel alacsonyabb. A növekedés a csomagtér nyílására is jótékony hatást gyakorolt, hiszen most már 871 milliméteresre tárható, ami jelentős növekedés az előd 635 milliméteréhez képest. Természetesen a láblendítéses nyitást sem hagyták ki a mérnökök, így könnyebben pakolható az alaphelyzetben 505 literes tér, amely 10 literrel nagyobb a leköszönő modellénél.
Hirdetés

A motorpalettát szélesnek ígérik, benzin és dízelmotorok egyaránt szerepelnek majd rajta, júniustól már rendelhető, szeptembertől pedig már az utakra lép a CLA Shooting Brake. Amit már biztosan tudni lehet, hogy a csúcson a kétliteres, négyhengeres benzinmotor helyezkedik majd el 250 lóerővel, részecskeszűrővel és hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós automatikus váltóval társítva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?