A Mercedes nem csinál ellenfelet a BMW 2-es Gran Tourernek

Nem lesz háromhengeres Mercedes, sem hétüléses B-osztály

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes-Benz kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője szerint érzelmi alapokon tettek le a hétüléses B-osztályról.


Az amerikai Car & Driver interjújában mondta el Prof. Dr. Thomas Weber, hogy nem terveznek háromhengeres motorokat. A Daimler kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője szerint nem érné meg a négyhengeres motorcsaládjuk egyik tagját sem megkurtítani. Weber szerint a háromhengeres motor kifejlesztése túl drága lenne és nem hozná azt a szintet, amit a Mercedes vásárlói eddig megszoktak a járáskultúra és a vibráció terén. Presztízsérdek, hogy a legexkluzívabb modelljeikben legyen V12-es motor, így a hatalmas erőforrások sem fognak a downsizing áldozatául esni.
Hirdetés

Ennél is érdekesebb az a megközelítés, amit a Mercedes B-osztály és ellenfele, a BMW 2-es Active Tourer kapcsán fejtett ki. Eszerint azért nem csinálják meg a hétszemélyes B-t, amivel a 2-es Gran Tourerrel konkurálhatnának, mert vannak sokkal "lazább" megoldások hét ember együtt utazásához. Sőt, tovább is ment, szerinte az ilyen érzelmi dolgok fontosak, ezért döntöttek a kibővített B ellen. Nyilván egy középkategóriás egyterű kényelmesebb, de ne higgyük, hogy a Mercedes jófejségből akarja vásárlóit "megkímélni" a hétüléses B-től. Sokkal valószínűbb, hogy a nemrég felfrissített, 2011 óta gyártott generációból nem érné meg már kifejleszteni a hosszított és magasított verziót. Ugyanakkor kétlem, hogy a következő generációval nem állítanának közvetlen ellenfelet a BMW-nek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?