Első fotókon a SsangYong Tivoli

Nem rétes, nem is alsó, nem is Tiroli, hanem SsangYong Tivoli

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Euro6-os motorokkal jön jövőre a kisméretű crossoverek szegmensébe a SsangYong Tivoli.

A hazai piac egyik legdinamikusabban fejlődő márkájának számító SsangYong jövőre egy új modellel, egyben új szegmensben jelentkezik. A B-osztályos crossoverek közé, azaz a Nissan Juke vagy az Opel Mokka ellenfeléül érkező Tivoli a márka eddigi legkisebb modellje lesz a Korando és a Rexton alatt.
Hirdetés

Euro6-os, 1,6 literes benzines és turbódízel motorokkal, hatfokozatú manuális és automata váltókkal, a márka hagyományai szerint opcióként összkerékhajtással jön, s ha valamiben, akkor terepképességeiben jó eséllyel fogja lepipálni vetélytársait. Amúgy pedig a kategóriában már-már kötelező többszínű műszerfalat, csinos külsőt ígér, s állítólag extráival is az élvonalban lesz. Kulcs nélküli nyitás-indítás, távolságtartós tempomat, sávelhagyásra figyelmeztetés, fűthető és szellőztethető elülső ülés egyaránt elérhető lesz hozzá.
További részleteket állítólag már januárban megismerhetünk majd, hiszen gyártása is akkor indul. Az európai közönségpremier a Genfi Autószalonon lesz, az első példányok pedig állítólag már májusra itthon lehetnek a dél-koreai Tivoliból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?