Kaszkadőrös ugratással reklámoz a Kia

Nem sokon múlt, hogy nem feje tetején állt meg a Kia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az átlagos felhasználó profiltól igencsak eltávolodott a Kia, 360 fokos ugratással reklámozza a méretes K5 típust.

Európában inkább az alsó-középkategóriában számít erős versenyzőnek a Kia, legyen szó hagyományos személyautóról vagy a divatos crossover kategóriáról. Az amerikai kínálatban viszont több csemegén is megakad a szem, ami az európai vásárló számára ismeretlen. A már említett K5 490 centis, ami közel sem a legnagyobb a kínálatban. Felette az öt méter hosszú Cadenza áll, a csúcsot pedig a Mercedes S-osztállyal vetekedő K900 képviseli a maga 512 centis hosszával.
Hirdetés
A Kia Stingernél kicsit nagyobb, ám annál jóval olcsóbb K5 2021-es modellévű kivitele látványos performansszal igyekszik magához csábítani a vásárlókat. Az ötajtós ferdehátú egy rámpára hajt fel, majd annak vége előtt driftbe fordul a mutatvány. Ennek köszönhetően kilinccsel előre ugrat, majd oldalvást ér földet, megpördülve pedig sikerül a 360 fokos fordulat, de ezt nem ajánlatos otthon kipróbálni.
Hirdetés
A volánnál egy tapasztalt kaszkadőr ült, az autót pedig felkészítették az ugratásra. A biztonság kedvéért bukókeret került a Kiába, illetve a vezetőülést (és valószínűleg az övet is) kicserélték, emellett az is elképzelhető, hogy a futóműben is történtek változtatások. Az Egyesült Államokban középkategóriásnak aposztrofált modell 1,6-os (180 LE) és 2,5 literes (290 LE) turbómotorral vihető haza, átszámítva 7,2 millió forintos alapáron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?