Ami késik, nem múlik: Péntektől drágábban tankolhatunk

Nem ússzuk meg ezen a héten sem az üzemanyagok drágulását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hét elején felcsillant a remény, hogy megússzuk áremelkedés nélkül, de péntektől mégis drágábban tankolhatunk.

Két éve nem látott magasságokat ért el a Brent típusú olaj ára a múlt hét végére, ezért jogosan várta mindenki hétfőn, hogy ez begyűrűzik a hazai kutakra is. Főleg, hogy közben a forint erősödése is megtorpant, majd átment enyhe gyengülésbe. Hétfőn azonban elmaradt az áremelkedés bejelentése, ma viszont megérkezett. Ugyanannyival növekedik a benzin és a gázolaj átlagára a hétvégére. Mindkettő esetében 5 forintos drágulás jön a Holtankoljak.hu információi szerint. Tehát péntektől a 95-ös benzin átlagára 432 Ft/literre nő, a gázolaj literjéért pedig átlagosan 436 forintot kérnek majd. Persze továbbra is igaz, hogy a töltőállomások árszabása közötti jelentős differenciák miatt érdemes a tankolás helyét jól megválasztani. Jellemzően az autópályák környékét érdemes kerülni, ha olcsóbban szeretnénk üzemanyagot vételezni.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?