Michelisz átvette a vezetést a nagy riválistól

Nem verekedtek, csak nyertek a Chevy menői

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyar szempontból remekül alakultak a túraautó-világbajnokság brazíliai futamai: Michelisz kiváló munkát végzett, Oriola nullázott.


Magyar idő szerint vasárnap este rendezték a túraautó-világbajnokság brazíliai futamait Curitibában. A Zengő Motorsport ezúttal "csak" egy autóval volt jelen, hiszen Wéber Gábor anyagi okokból kihagyni kényszerült a dél-amerikai versenyt. Michelisz Norbert viszont azzal a céllal állt rajthoz, hogy minél több pontot szerezzen úgy abszolútban, mint a számára legfontosabb privát értékelésben, s ezúttal Fortuna asszonyság is mellé szegődött.
Történt ugyanis, hogy a korábban nagyon is kiegyensúlyozottan szereplő Oriola váratlanul nullázott, Norbi bezzeg mindkét kategóriában pontszerző helyeken zárt, s így kielőzte a nagy riválist. Nem mellékesen az első futamon rendesen össze is csaptak: oda-visszaelőzték egymást, a csatából a narancs BMW jött ki győztesen. Abszolút kilencedikként és tizedikként haladtak át a célvonalon, a spanyolt azonban 30 mp-es büntetéssel sújtották a repülőrajtnál szabálytalankodásért - muchas gracias. A második versenyt Michelisz a pole-ból kezdte, Oriola csupán a sűrűjéből, s míg a mi fiunk ötödikként ért célba, a SEAT-os kiesett - nem szép kárörvendeni, vagy mégis?
Amúgy a sorozatnak a szezon végén hátat fordító gyári Chevrolet nyilván uralta ezt a hétvégét is, egyedül a szuper-SEAT-os Tarquini tudott lépést tartani a Muller, Huff, Menu hármassal. Az első futamot Muller, a másodikat Huff nyerte, nem lóghatott meg a címvédő világbajnok. "Verekedés" nem volt, kisebb meglepetésre épp Muller volt az, aki a második versenyen beszorult Tarquini mögé, miközben Huff és Menu is lenyomta a veterán olaszt. Folytatás két hónap múlva (Sonoma, USA).
Hirdetés
Az egyéni vb állása (élmezőny)
  1. 1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 287 pont
  2. 2. Huff (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 270
  3. 3. Menu (svájci, Chevrolet Cruze 1.6T) 250
  4. ... 6. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 118
  5. ... 21. Wéber (magyar, BMW 320 TC) 3


A konstruktőri vb állása
  1. Chevrolet 673 pont
  2. BMW 430
  3. SEAT 425


A Yokohama-kupa állása (élmezőny)
  1. 1. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 111 pont
  2. 2. Oriola (spanyol, SEAT Leon WTCC) 106
  3. 3. D'Aste (olasz, BMW 320 TC) 75
  4. ... 11. Wéber (magyar, BMW 320 TC) 15

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?