Másfélszeresére emelt támogatással vehető az új villany VW

Németországban a villanyautók ártámogatásának emelése fogadta a VW ID.3-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két szempontból is mérföldkő a németországi villanyautózás történetében november 4-e: megkezdődött a Volkswagen ID.3 sorozatgyártása, amihez emelt összegű vásárlási támogatás is jár.

Tegnap kezdődött meg az első kizárólag villanyautónak fejlesztett Volkswagen, az új sorozatot is nyitó ID.3 gyártása a márka zwickaui üzemében. Ez önmagában sem szerény mérföldkő, pláne annak tudatában, hogy a modellre már 33 ezer előrendeléssel rendelkezik a cég, nem mellesleg az ID.3 gyártása már most karbonsemleges, s a tervek szerint Zwickau már jövőre 100 ezer elektromos Volkswagent fog készíteni, 2028-ra pedig a VW 22 millió villanyautó értékesítésé tűzte célul.
Hirdetés

Az ID.3 gyártáskezdetén Angela Merkel szövetségi kancellár is részt vett, de az igazi hírt este dobta be: felemelik a 40 ezer euró alatti villanyautók ártámogatását (ebbe egyébként az ID.3 szerényebb verziói is beleférnek), az eddigi 4000 helyett 6000 euróval fogják támogatni. Terv szerint az iparági szereplők és a szövetségi kormány együttesen járul hozzá a támogatáshoz. Eddig a hazai (1,5 millió forintos), ám drágább (20 millió forint alatti) villanyautókhoz is igényelhető támogatásnál szerényebb volt, mostantól jelentősebb lesz a németországi dotáció (a korábbi 1,32 helyett csaknem 2 millió forint), ám ennél is nagyobb szó, hogy Németországban a 40 ezer euró (azaz 13,2 millió forint) alatti plug-in hybridek is kapnak támogatást, esetükben szintén másfélszeresére 3000-ről 4500 euróra emelik az összeget.
Hogy a tölthető autók használata is minél kényelmesebb legyen az eddigi 21 ezer tagú töltőállomás-hálózatuk bővítésére 3,5 milliárd euró (1155 milliárd forint) támogatást különítenek el a németek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?