Kénytelen visszavásárolni autóit a Volkswagen

Németországban is visszavásárol a dízelbotrányban érintett autókat a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közel két éve annak, hogy a Volkswagen dízelbotránya kirobbant, még ma is, és valószínűleg még jó darabig küzdeniük kell majd a tulajdonosokkal.


Főleg Amerikának fájt nagyon a Volkswagen 2015 szeptemberében kirobbant dízelbotránya, és az ottani szabályozások szerint a Volkswagen kénytelen volt kártalanítani a csaló dízelmotorral szerelt autók tulajdonosait. Nagyrészük visszakérte az autóért fizetett összeget és az autót is visszaadta. Európában nem volt ilyen egyszerű a helyzet, holott kiderült, van érintett autó itt is rendesen. A kétliteres dízelmotorral szerelt bizonyos modellek károsanyag kibocsátása sokszorosa volt a gyár által megadott értékeknek. Bizonyos körülmények között képes volt teljesíteni, de semmiképp sem közúton, valódi használat mellett.
Hirdetés
Európában nem volt köteles visszavásárolni az autókat a német konszern, most viszont két német városban kénytelen ezt megtenni, mivel a tulajdonosok képviselői megnyerték a pert. Ugyanaz a holland ügyvédi iroda védte őket, a Rogert & Ulbrich elérte azt, amit eddig Európában még senkinek sem sikerült, a Volkswagen visszalépett a tárgyalásoktól. Hogy hány autót jelent, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, mi lesz ennek a következménye. Várható esetleg egy visszavásárlási hullám? Esélyes, a két város, Arnsberg és Bayreuth bebizonyította, hogy van erre lehetőség, nem kizárt, hogy többen újra megpróbálkoznak beperelni a Volkswagent.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Azért az USA-ban robbant ki a botrány, mert a német autóügyi hatóságok töketlen sóhivatalok politikus közeli arcokkal az élen. Az amerikai (relatív független) NTHSA rálépett a GM, vagy a Takata lábára is, ha kell. De a legnagyobb baj nem is ez, hanem hogy az európai autógyártók dollár milliárdokat öltek a dízel fejlesztésébe, pedig mindenki tudta, hogy zsákutca. El is ment vagy 15-20 év a levesbe…

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Nem én nem engedhetek magamnak egy “jó diesel”-t, hanem senki más sem, mert ilyen soha nem létezett most sem létezik és soha nem is fog, te idióta.

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Te ostoba fafej, fogalmad sincs, mekkora orbitális ökörséget írtál ide. Légy oly’ szíves utánanézni, mit művel “terjeszkedés” címszó alatt a VW az USÁ-ban. Annyit elárulok, hogy bődületesen messze van a zajos sikertől:)))
    A VW-nek a legsikeresebb típusa Amerikában mind a mai napig toronymagasan az ős-hippibusz és a Bogár. Hagyok időt, próbáld megemészteni:)

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Mindenki hülye csak te vagy helikopter.
    Te azért vagy ideges mert nem engedhetsz meg megadnak egy jó dieselt.
    Nem a 123-as mercire gondolok amivel a faludban szoktál találkozni.

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Koromdízel által hajtott személygépjárművet korábban is és most is elsősorban a legprimitívebb, legostobább, legtudatlanabb, lélek nélküli söpredék véglények vásároltak és használtak függetlenül attól, hogy mennyire csaltak a korormdízelgyártók az emissziós és fogyasztási adatokkal. Embernek nevezhető élőlény ilyen foshalmaz technikát mint a koromdízel személygépjárműben soha nem használ.

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Nem igazán értem a vásárlók problémáját. Esetleg azt tudom elképzelni, hogy több pénzt szeretnének most, mint amennyi a kocsijuk valós értéke. Az rendben, hogy nem szabályos és nem szép dolog, amit a VW tett. De miért is okoztak kárt a vevőknek? Közvetlen kár biztos nincs, sőt a kocsijuk nagyobb teljesítményű.
    Én még fizetnék is, ha csalós kocsim lenne. Régebbi Clionkban Euro II-es 1.2 16V motor volt, amivel egész fickós volt a gép. A jelenlegi Clionkban is 1.2 16V motor van, de már az Euro VI-os. Na ez mindent csinál, hörög, morog, fullad, csak éppen menni nem akar. Jó, hogy a kocsi is nehezebb, de sokszor visszasírom a régi kocsit.

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    pontatlan a cikk. nem az volt a probléma, hogy padlógázon többet fogyasztottak, mint ahogy minden kocsi (egy amcsi vas padlógázon sem azokat az értéket köpi ki, ami a katalógusban van), hanem hogy manipulált volt a szoftver és érzékelte, hogy mikor mérik és az alapján választott a beállításokból. nyilván egy olyan beállítás volt beprogramozva mérésre, ami kisebb értékeket hoz. ha a mérésnek vége, akkor meg közúton, már a normális program futott, ami okádta a nox-ot, hogy tudjon gyorsulni a traktor.

Vélemény, hozzászólás?