Drágább a háromhengeres és turbós Duster, mint az 1,6-os szívó

Némi felárért lesz nyomatékosabb és turbós a Dacia Duster alapváltozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már a hazai árlistákon is megjelent a Dacia Duster új, TCe 100 bázisváltozata, ami egy háromhengeres, 1,0 literes turbómotort jelent. Nyugdíjba küldi az 1,6-os szívót.


Miként arról beszámoltunk és miként arra számítani is lehetett az emissziós normáktól sújtott világunkban, a Dacia Dustert is elérte a kor, amikor már csakis turbós motorokkal rendelhető. Igaz, jelenleg készletről még kapható a korábbi 1.6 SCe, 115 lóerős alapváltozat. Utóbbihoz mérten az Access alapváltozatnál 100, a gazdagabb felszereltségeknél azonban 150 ezer forint felárat jelent a mindössze 1,0 literes, 100 lóerős teljesítményű TCe 100, ami az 1,6-os 156 newtonméter nyomatéka helyett 160 Nm-t ad, ráadásul jóval alacsonyabb (4000 helyett 2750/perc) fordulaton. Szemben a Duster egyéb mai verzióival, a TCe 100 is részecskeszűrő nélküli, továbbá 5 fokozatú váltójával is egyezik az általa nyugdíjazott 1,6 SCe-vel.
Hirdetés

A TCe 100 alapmotor jelentősen takarékosabbnak ígérkezik az SCe 115-nél, hiszen WLTP szerinti vegyes fogyasztási értéke 6,3-6,8 l/100 km a korábbi 7,8-8,0 l/100 km értéke helyett. Igaz, a kisebb méretű és teljesítményű motor adta menetdinamika is szerényebb, fronthajtás esetén a 100-as sprint szintideje 11,9-ről 12,5 másodpercre nőtt, a végsebesség 172-ről 168 km/órára csökkent. A korábbi alapgéppel szemben az új TCe 100 nem érhető el összkerékhajtással, ugyanakkor ez talán nem is tragédia, ugyanis van további újdonság is a Duster árlistáján: immár a már tavasszal megjelent négyhengeres TCe 130 és TCe 150 verziók is elérhetők a 4WD opcióval. Ezek ráadásul ugyanúgy 6 fokozatú váltósok, mint a szintén megújult Blue dCi 115, ami természetesen a már sokat bizonyított 1.5 dCi legújabb verziója. A Duster új 1.0 TCe motorja 3,199 millió forinttól kapható meg, 100 ezer forintos felárát az SCe-hez mérten a gyári norma szerint nem egész 20 ezer kilométer alatt kitermeli.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?