Kilenc autógyár már biztosan kihagyja Frankfurtot

Nemzetközi autószalon vagy online leleplezés?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kevesebb, mint kilenc főbb autógyár hagyja ki az idei Frankfurti Autószalont, ami nagyszerű jele az igények változásának.


Már csak pár hét választ el minket a 2017-es Frankfurti Autószalontól, ami köztudottan nem csak Európa, de a világ egyik legnagyobb autószalonja. Gondolhatnánk, hogy alapvető egy ilyen nagyszabású eseményen megjelenni a legnagyobb autógyáraknak, azonban a legutóbbi gazdasági válság óta ez nem mindig van így, elsősorban persze a költségcsökkentés miatt. Akkor már piaci szempontból meghatározó autógyárak is megfontolták, hogy kiállítsanak-e egy-egy nemzetközi autószalonon, pedig korábban egyszerűen presztízskérdés volt. Nyilván ma is az, azonban úgy látszik, hogy nagyon változnak az igények.
Hirdetés

Az Automotive News Europe szerint nem kevesebb, mint 9 főbb autógyár biztosan nem lesz ott Frankfurtban. A DS és a Peugeot, az Infiniti és a Nissan, a Jeep és a Fiat, az Alfa Romeo, a Mitsubishi, valamint a Volvo. Állítólag csak ez a kilenc gyár az európai eladások 20%-át adja. Az IHS Markit piackutató iroda hozzátette, hogy mára jobban megfontolják az autógyárak, hogy egy nemzetközi autószalonon való megjelenés megmutatkozik-e az eladásokban később. Szerintük mára az ügyfelek elégedettebbek egy online leleplezéssel vagy egy rövid kisfilmmel, ami komoly eséllyel előbb megtalálja a célközönséget a közösségi médián keresztül, mintha az új modell egy csarnokban állna. Egy hátránya azért csak van az internetes marketingnek: nem lehet üléspróbázni az autókat, ami az egyik legfontosabb lépés autóvásárlás előtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:30
    Permalink

    Szerintem! Nem veszítenek vele semmit-ha Nem lesznek ott! Jó árpolitika/érték arány a nyerő…Reklámozni is lehet……30 évvel ezelőtt is elég volt 10-15 autótípus/márka az utakon! Lényeg,hogy mindenkinek jusson belőle……………

  • 2017.10.27. at 15:30
    Permalink

    Az a baj, hogy még mindig úgy gondolkodnak sokan, hogy egy autókiállításon elég, ha odabiggyesztenek egy kedvesen mosolygó 18 éves kislányt az autó elé/mellé és az autó már sikeres is lesz. Ez persze az átlag újságírónak elég, mert ha megnézitek főleg kik járnak ilyen rendezvényekre, azok a 40-50 közötti férfiak, nekik kell mutogatni a lányokat.

    Egy fiatal is megnézi persze a csajt, de neki már a telefonjára kell felrakni a “yolo-alapú” videót. Ebben amúgy a franciák baromi jók, fiatalos márkának tudják magukat mutatni.

    Az üléspróbáról egy dolog: az, hogy beleülsz és mocorogsz a fotelben még nem azt jelenti, hogy az autó hosszútávon is kényelmes lesz. Erre én vagyok a legjobb példa, azthittem majd hogy a Focus oldaltámaszos fotelje egész kényelmes lesz, 600km után már nem kívánkoztam vissza, akármilyen faszaság is volt veretni vele a kanyarokban.

  • 2017.10.27. at 15:30
    Permalink

    Ez így nagyon gáz. Olvastam pár hónapja egy cikket a Motor-Talkon ahol írták milyen csillagászati összeg az IAA részvétel.9 márka távolléte így is tetemes. Alpine kint lesz vajon?

    A DS-ért is kár, mert normális autók nélkül is a legjobb standokat hozza össze (pl párizsban egy szabó a PSA kulcsodhoz bőrtokot készített, az E Tense szuperpsortkocsi tanulmányuk pedig tényleg ütős lett [url]http://autossagok.blog.hu/2016/10/09/parizsi_beszamolo_ii_resz[/url]), de még Brüsszelben is nagyon korrekt standdal készültek ([url]http://autossagok.blog.hu/2017/01/14/95_brusszeli_autoszalon[/url]).

    Volvo dettó, Brüsszelben is korrekt stanndal készültek (emlékezetes oldtimmerekkel ékesítve, a Dreamcars szekcióba pedig elhozták egy bárszekrényes XC90 excellence-et), de még a német Techno Classicára is eljöttek (elsőként üléspróbát biztosítva az XC60-ashoz [url]http://autossagok.blog.hu/2017/04/06/beszamolo_a_techno_classica_nulladik_napjarol[/url])

  • 2017.10.27. at 15:30
    Permalink

    Ez a DS nevű valami(nevezzük így) egy istenverése. Zuhanórepülésben vannak Európában, Kínában pedig még drámaibb a helyzet. Erre mondják, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés. Mondjuk Lütyeszéktől nem is vártam mást:)))

Vélemény, hozzászólás?