Csak drágán lehet majd Volkswagen Golfot venni az USA-ban

Népautó ide vagy oda, a Golf olcsóbb verziói már nem lesznek kaphatóak az észak-amerikai piacon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A döntés a jelenlegi hetedik generációt már nem, de az ősszel érkező nyolcas Golfot viszont már érinteni fogja.

Komoly változáson megy keresztül az autóipar, olyan megingathatatlannak vélt típusok kerülhetnek veszélybe, mint a Volkswagen Golf, legalábbis ami az észak-amerikai piacot illeti. Az idén szeptemberben érkező nyolcas Golfból már nem lesznek kaphatóak a sima verziók az amerikai piacon, így a vevőknek a GTI és R változatokkal kell beérniük. Mivel a hetedik generáció az idén búcsúzik, a két sportváltozat pedig csak 2021-22 körül érkezik, így egy időre a típus is teljesen eltűnik az ottani kínálatból. A hírek szerint ugyanez az eset áll fenn a kanadai piac tekintetében is, bár itt a Volkswagen-kereskedők harcolnak az olcsóbb Golfok piacon tartásáért, mivel az északi országban ez a legkeresettebb VW, ennek ellenére elképzelhető, hogy a kanadai piac önmagában nem elég nagy a típus teljes kínálatának megtartásához.
Hirdetés
Hajdanán az Atlanti-óceán túlpartján Rabbit néven futó típusra vonatkozó döntés a számok tekintetében nem tűnik elhamarkodottnak: a tavalyi évben a Golf eladásainak 48%-át tette ki a GTI és az R modell, összesen viszont csak 6600 darab Golf kelt el az Egyesült Államok piacán, ami az összes értékesített Volkswagennek csupán a 2%-a. Kérdés még a szabadidő-autókra hajazó Golf Alltrack sorsa, de mivel a Golf kombi változatát sem fogják forgalmazni, elképzelhető, hogy a terepjárósított Golfot sem lehet majd kapni. A jelenleg futó Golfból kínálnak elektromos változatot is, ám a pletykák szerint a nyolcas Golfból már nem készül villany változat, ugyanis az összes elektromos Volkswagent az I.D. almárkába fogják csoportosítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?