Tengerparti fogócska Jaguar módra

Nézd meg a videót, amin egy Jaguar XE 300 Sport és egy SV kergeti egymást

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem éppen egy súlycsoport a Jaguar XE két sportos változata, de azért látványos, ahogy egymást kergetik az ír tengerparton.


Méltó ellenfele a Jaguar XE SV Project 8 a BMW M3-asnak és a Mercedes-AMG C63-nak, sőt a Jaguar még túl is lőtt a célon, amikor a német prémiummárkák sportos limuzinjainak kihívóját fejlesztette. Az XE SV motorházteteje alatt duruzsoló ötliteres, V8-as motor ugyanis 592 lóerőt állít elő 700 Nm forgatónyomaték társaságában! Ezzel az erőforrással 3,3 másodperc alatt eléri a 100 km/h tempót, amelytől bő két másodperccel marad el a videóban látható „haverja”.
Hirdetés

Bár inkább családtagnak nevezhető, hiszen szintén egy XE-vel jár duettet, viszont a 300 Sport névre keresztelt változat nem hord V8-ast az orrában. A kétliteres, négyhengeres turbómotorja „csak” 296 lóerőt és 400 Nm forgatónyomatékot termel, ám ezzel is képes 5,7 másodperc alatt százra gyorsulni. Érdekes módon nem az XE S modellel eresztették össze az SV-t, pedig az közelebb áll hozzá teljesítményben, hiszen egy V6-os kompresszoros motort szereltek bele. Az S változat tehát 375 lóerőt nyújt 450 Nm-rel és 4,8 másodperces százra gyorsulással.

Persze semmit nem von le a videó látványosságából, hogy a 300 Sport indul az SV ellen. Győződj meg róla a saját szemeddel!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?