Már idén elkészül a zalaegerszegi tesztpálya első üteme

Nézd meg, hogyan épül a zalaegerszegi tesztpálya!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közép-Európa legkorszerűbb autóipari tesztlétesítménye épül Zalaegerszegen, amelynek első ütemét még idén átadják, így birtokba vehetik a járműfejlesztők is.


Az új tesztpályának köszönhetően Magyarország bekapcsolódhat a kutatás-fejlesztés-innováció fősodrába, ami természetesen javíthatja az ország versenyképességét is. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elárulta, hogy Magyarország, Ausztriával és Szlovéniával partnerségben, a Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében kialakítandó nemzetközi közúti tesztfolyosóval segítheti a hálózatba kapcsolt és elektromos hajtású járművek fejlesztését. Göteborgban, az európai uniós szakminiszterek összekapcsolt és autonóm járművekről szóló megbeszélésén az államtitkár megemlítette továbbá a technológiaváltás kedvező hatásait is, köztük a személygépjárművek biztonságának növekedését, a közúti balesetek számának csökkenését, a közlekedési dugók és torlódások megritkulását, amelynek köszönhetően az emberek több időt takaríthatnak meg. A közösségi közlekedésben pedig az utasok kényelme és a járatok pontossága az elsődleges cél, a szállítmányozás területén viszont az idő- és költséghatékonyság. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hálózatba kapcsolt járművek kevesebb üzemanyagot használnak fel, így a használatukkal mérséklődik a környezeti terhelés.
Hirdetés

Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy még nincs megbízható megoldás az akár csak egyetlen autonóm járműből származó, óránként több terabyte mennyiségű adat továbbítására és feldolgozására. Az államtitkár szerint magyar kutatók már dolgoznak egy olyan közlekedési felhő létrehozásán, amely gyógyírt jelenthet erre a problémára. Az ITM emellett eljuttatta az MTI-nek a Boston Consulting Group becslését, amely szerint 2025-re a világszerte eladott járművek 20 százaléka automatizált lesz. Az új típusú mobilitást támogatja az Európai Unió is, hiszen erősebbé és versenyképesebbé teheti az iparát, új munkahelyeket teremthet, valamint felpörgetheti a gazdasági növekedést. Az autonóm és összekapcsolt járművek megélénkülő piacának köszönhetően az előrejelzések 620 milliárd eurós bevétel-növekedést prognosztizálnak a kontinens járműgyártása, és további 180 milliárd eurós többletet az európai elektronikai ipar számára a következő évtized derekára, ezért is nagyon fontos a zalaegerszegi tesztpálya megépítése. Az alábbi videóban megnézheted, hogyan halad az építkezés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.24. at 12:29
    Permalink

    Ez is egy felesleges plussz kiadás.! Önvezető autók.???? Magyarok “villogni” szeretnek, nem “önvezetni”. Fogorvosra,meg hónapokat kell várni………..

Vélemény, hozzászólás?