Ettől sírva fakadna az FIA!

Nézd meg, hogyan folyik egy utcai verseny Algériában!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Algériában az utcai versenyek körülbelül úgy néznek ki, mint ahogy azt a Halálos Iramban filmekben láttuk. Durva belegondolni, hogy ez ott kőkemény valóság!


Két baleset is borzolta az autósportokat figyelő közönség kedélyét az utóbbi hetekben. Az egyik Robert Wickens kerítésbe csapódása[/url] volt, a másik pedig a Belga Nagydíj rajtbalesete. Utóbbinál parázs vitát váltott ki, hogy vajon bizonyítja-e a HALO szükségszerűségét az eset vagy sem. Érvek és ellenérvek hangzanak el mindenfelől, megemlítve, hogy milyen sokat fejlődött például az F1 biztonsága, amióta az FIA komolyan foglalkozik a témával. Ugyanakkor a biztonság növekedésével egyre inkább unalmassá válnak a versenyek. A veszély csökkenésével a kihívás mértéke is lefelé tendál.
Hirdetés
Nos, Algériában úgy tűnik nincsenek ilyen gondok. Egy helyi versenyen, talán pont a főváros, Algír utcáin simán egymásnak eresztették a Renault 5 Turbo, Clio RS, és Megane RS modellekből faragott versenyautókat, sőt, ha jól láttam még egy SEAT Leon is felbukkant. Kerítés nincs, a nézők úgy állják körbe a pályát, mint valami gyorsasági szakaszt a raliversenyeken. Az egész olyan, mintha visszaugrottunk volna az időben az autósport hőskorába. A katasztrófa lehetősége ott lóg a levegőben, de a látvány mégis lenyűgöző!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?