Európában is bemutatkozott az elektromos Ford

Nincs gyorsabb crossover a Mustang Mach-E-nél Európában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerika után Európába is megérkezett a Ford elektromos autója, a Mustang Mach-E. A gyártó szerint jelenleg nincs gyorsabb crossover nála az öreg kontinensen.

Az amerikai piac után hivatalosan is áthajózott Európába a Ford első elektromos crossovere, a Mustang Mach-E. A márka úgy fogalmaz a modellről, hogy az öreg kontinensen jelenleg nem gyorsul jobban nála egyetlen crossover sem. A Mustang Mach-E neve ellenére semmiféle belsőégésű motort nem tartalmaz és padlólemeze is teljesen új, elektromos hajtásra fejlesztett. Az izomautótól eltérően a Mustang Mach-E GT-ben két villanymotor dolgozik, egy az első, egy pedig a hátsó tengelyen, így tehát, ha fizikai összeköttetés nincs is a tengelyek között, mindenképp összkerékhajtású. A Mach-E GT teljesítménye 465 lóerő és 830 Nm a nyomatéka, 0-100-as gyorsulási értéke pedig 3,7 másodperc, éppen annyi, mint a Tesla Model Y-é. Vagyis valóban nincs gyorsabb nála, de azonos teljesítménnyel létezik már szereplő a piacon. Az elektromos Mustang Mach-E eddigi legerősebb GT kivitelének hatótávolsága 500 kilométer egy töltéssel. Ugyanakkor a hatótávra optimalizált, mérsékelt teljesítményű változat is megérkezett az európai piacra 5,1 másodperces gyorsulással, cserébe viszont hatótávolsága WLTP mérés szerint 540 kilométer egy teljes töltéssel.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?