Hosszabb garancia és olcsóbb alkatrészek a VW-nél

Növeli garanciaidejét a VW konszern hazai vezérképviselete

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Háttérszolgáltatásaival kíván versenybe szállni a Volkswagen konszern vezérképviselete.


Három új ajánlattal kíván vevőket toborozni a Volkswagen csoport hazai vezérképviselete, a Porsche Hungária. A gyár által adott, kilométer korlátozás nélküli, általános garanciáját a korábbi 3 év/150 ezer kilométerről 4 év/200 ezer kilométerre nyújtja. Nem csak a Volkswagen, hanem a Seat, a Skoda, illetve a Volkswagen haszonjárművek esetében is, az Audinál azonban még egyeztetések folynak, hogy az ott Audi Car Life Plus néven futó garanciacsomag felár nélkül megjelenhessen a hazai piacon. A vásárlói bizalom, illetve lojalitás növelésére szolgáló garanciahosszabbítással a Volkswagen a Kia (7 év/150 000 km), illetve a Hyundai (5 év, korlátozás nélküli) után a piac legjobbjának számít, ám a márka nem csak az új autót vásárlókat kívánja megnyerni háttérszolgáltatásával. [kepallobal=442202]A Porsche Hungária alkatrész-központjában, a Parts Centerben már az olcsó Economy alkatrészek is megtalálhatók[/kepallobal]
Mivel az elmúlt években drasztikusan visszaesett újautó értékesítések következtében a hazai autópark ismét öregedni kezdett, a korosabb autóval rendelkezőknek is új ajánlatokat dolgoztak ki. Hazai találmány a Szerviz 4+, azaz a 4 évnél idősebb autók tulajdonosainak kidolgozott szolgáltatássor. A márkaszervizek előre meghatározott javításokat különféle kedvezményekkel kínálnak a garanciaidőn túlhaladott autókhoz, például a VW-nél hátsó lengéscsillapító cserét 15 ezer, a Skodánál kuplungszett cserét 30, a SEAT-nál első fékbetét- és féktárcsacserét 10 ezer forint kedvezménnyel.
A legfőbb újdonság azonban minden bizonnyal a gyár által kidolgozott Economy alkatrészcsalád. A csakis az 5 évnél idősebb példányokhoz ajánlott és az elektronikus gyári szervizrendszer szerint csakis azokba beépíthető, a gyár által fejlesztett és ellenőrzött alkatrészek lényege, hogy élettartamukat a már használt autóéhoz illesztették, így az eredeti gyári alkatrészeknél 20-30 százalékkal olcsóbbak, de azokkal azonos minőségűek lehetnek. Az Economy alkatrészkínálatban jelenleg kipufogórendszerek, fékbetétek, lengéscsillapítók, generátorok és akkumulátorok szerepelnek, de a tervek szerint érkeznek a kedvezményes árú, gyári kipufogórendszer rögzítőelemek, féktárcsák, indítómotorok, gyújtógyertyák, részecskeszűrők, ablaktörlőlapátok és katalizátorok is. Mint azt Markos Lászlótól, a Porsche Hungária műszaki és vevőszolgálati igazgatójától megtudtuk, az Economy alkatrészek csak néhány százalékkal drágábbak az utángyártottaknál, ám véleménye szerint minőségük és az által, hogy biztosan az autóhoz passzolók, a vevők jobban járnak velük. Az Economy és a gyári eredeti alkatrészek mellett továbbra is megmarad a konszern "eredeti cserealkatrész" rendszere, melyből a gyár által felújított és szigorúan bevizsgált motorok, váltók és komolyabb főegységek kaphatók - az újaknál mintegy 10 százalékkal olcsóbban és a gyáriak szerint a szigorú minőség-ellenőrzés miatt legalább olyan minőségben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 16:19
    Permalink

    POrsche HUngária = POfátlan HUmbug? Mi ez a zöldség az Economy alkatrészcsaláddal?! Fordítsuk csak magyarra ezt a marketingdumát: “a gyár által fejlesztett és ellenőrzött alkatrészek lényege, hogy élettartamukat a már használt autóéhoz illesztették” – azaz, nem olyan hosszú élettartamúak, mint az eredeti alkatrészek. Hát ez biztató! Tehát ugyanazt az utángyártott (bocs, beszállítói) alkatrészt kapom, mint a sarki autósboltban. Viszont drágábban: “az Economy alkatrészek csak néhány százalékkal drágábbak az utángyártottaknál”. Már elnézést, de miért is fizessek akár csak egy forinttal is többet ugyanazért az alkatrészért egy márkaszerviznek, mint amibe az az alkatrész valójában kerül???

Vélemény, hozzászólás?