Fokozott rendőri jelenlét lesz a hétvégén

Növelik a rendőri és polgárőri jelenlétet a temetőknél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy az lenni szokott, Mindenszentek napja idején fokozzák a rendőri jelenlétet a temetőkhöz vezető utakon. Ideiglenes parkolókra és forgalomkorlátozásokra egyaránt számíthatunk.


Közeledik a halottak napja, november 1-jén erősen megnövekszik a forgalom a temetők környékén, ahol a rendőrség minden évben segíti a közlekedést. Már az azt megelőző napokban is erős a forgalom a temetőkhöz vezető utakon, így a rendőrség már e hét végén is kivonul a kritikus helyszínekre, hogy biztosítsák az autósok és gyalogosok közlekedését, hiszen ilyenkor az is autóba ül, aki általában nem szokott.
Hirdetés

A rendőröket a helyi polgárőrök is segítik majd, hogy mindenki probléma- és balesetmentesen emlékezhessen meg szeretteiről. A rendőrség emellett természetesen fokozottan figyel a szabálysértőkre is, és a megnövekedett autóforgalom miatt több helyen ideiglenes parkolóhelyeket jelölnek ki a közútkezelővel együtt, ami akár forgalomváltozással is járhat több helyen, így nem árt a kelleténél jobban résen lenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?