Ígéretes autós film lesz a Baby Driver

Nyár végén érkezik a Baby Driver mozifilm - egész jó autós jelenetekkel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Halálos Iramban 8 mellett idén még egy autós filmre is várhatunk, a Baby Driver viszont földhözragadtabb sztorival, hihető autós jelenetekkel és parádés szereposztással érkezik.

Ha az önvezető autókat hozó Halálos Iramból már túl sok lenne, idén még egy autós film érkezik, némileg ehetőbb köntösben. A Baby Driver – remélhetőleg nem fordítják majd szó szerint magyarra – szintén inkább akciófilm, de amolyan Szállító szerű. Egy fiatal sofőrsrácról szól, akit csak Baby-nek hívnak és kiskorában szüleivel autóbalesetet szenvedett, amitől folyamatosan cseng a füle, ezért mindig zenét hallgat. Vezetési stílusát így ez határozza meg, most pedig egy Doc nevű bandavezérnek dolgozik, akit Kevin Spacey alakít. Bűnözőket fuvaroz, bravúros megoldásokkal és látványos vezetési stílusával lógnak meg a rendőrök elől, nem is valami szuper géppel, csak egy mezei Subaru Imprezával.
Hirdetés
A szereposztás parádés, Kevin Spacey mellett a nemrég Budapesten is forgatott Jamie Foxx, de Jon Hamm, Eliza Gonzales és Lily James is játszik. Mellettük a legutóbb nagy filmben csak a Vissza a jövőbe 2. és 3. részében feltűnt, egyébként pedig a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként csak Flea-ként ismert zenész játsza az egyik bankrablót. A Baby Driver augusztusban kerül a mozikba, hozzánk vélhetően csak később érkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?