Ilyen rendőri ellenőrzést sem láthattunk még!

Nyerhetünk azzal, ha megállít a rendőr! Mutatjuk, miként!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha csak néhány napig is, de van olyan rendőri ellenőrzés, amivel vezetéstechnikai képzést nyerhetünk - ha az autónkkal és velünk is minden rendben van.


Az egyenruhások csütörtöktől várhatóan jövő hét szerdáig Budaörsön, Érden, Szigetszentmiklóson, Szentendrén és Gödöllőn ellenőrzik az autósokat kiemelt figyelmet fordítva a gumiabroncsok állapotára. Az ORFK-OBB, a Continental Hungaria Kft., valamint a Magyar Autóklub ugyanis figyelemfelkeltő akcióval szeretné felhívni az autósok figyelmét a biztonságos közlekedésre. Ennek érdekében július 2-án közös vezetéstechnikai tréninget tartanak. A vezetéstechnikai tréninget azon autósok számára szervezik, akiket ellenőrzés alá vontak az agglomerációs helyszíneken és velük szemben intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel - írja a sajtóközlemény. Magyarán azok, akiket megállítanak, de autójukkal minden rendben van, vezetéstechnikai kurzusra mehetnek. Cél a baleset-megelőzés
„Az ellenőrzések célja, hogy felhívjuk a figyelmet az évszaknak megfelelő, optimális profilmélységgel rendelkező gumiabroncsok használatára” – jegyezte meg Kiss Csaba r. alezredes, ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési Osztály vezetője. Hozzátette: a gumiabroncsok hatóságilag előírt minimális profilmélysége 1,6 milliméter, de a nyári abroncsok esetében minimum 3 milliméter mondható optimálisnak. Ezért az ennél kisebb profilmélységgel rendelkező gumiabroncsok cseréjéről időben szükséges gondoskodni. Azok az ellenőrzésen átesett autósok, akiknél mindent rendben találtak a rendőrök, ingyenes, vezetéstechnikai tréningre jogosító vouchert kapnak ajándékba.
Hirdetés

A 20 ezer forint értékű képzést a Magyar Autóklubnál történő előzetes regisztráció után lehet igénybe venni. „Az újpesti tanpályánkon megvalósuló nyári vezetéstechnikai napon az autósok instruktorok segítségével megtanulhatják, hogyan nyerjék vissza uralmukat a nedves úton megcsúszó autó felett optimális profilmélységgel és nyomással rendelkező gumiabroncsokkal” – hívta fel a figyelmet Dr. Hatala József, a MAK elnöke.
Használjunk évszaknak megfelelő abroncsot!
A nyári gumiabroncsok összetételükből adódóan jobb tapadást biztosítanak nyári körülmények között, mint a téli abroncsok, amelyek nem megfelelőek nyári körülmények között: balesetveszélyesek és károsíthatjuk azokat a nyári használatukkal (lásd gumitesztünket). Éppen ezért javasolt a melegebb hónapokban a szezonnak megfelelő gumiabronccsal útnak indulni. Az abroncsok nyáron megnövekedett terhelésnek, illetve magas hőmérsékletnek vannak kitéve, ezért indulás előtt különösen fontos azok alapos ellenőrzése. Ezzel a defekt bekövetkezésének esélye minimálisra csökkenthető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?