Már Székesfehérváron is okos a parkolás

Okos parkolási rendszer kezdte meg működését Székesfehérváron

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár Székesfehérváron is online figyelhető 100 parkolóhely foglaltsága, így csökkenthető a parkolóhely-kereséssel és a dugóban töltött idő.


Budapest után Székesfehérvár is okosodik. Immár Fejér megye székhelyén is megjelent az okos városok egyik jele, az online, okostelefonos alkalmazással figyelhető parkolóhelyfoglaltság-kijelzés. A rendszert ismét a Vodafone Magyarország telepítette. A tegnapi átadóig 99 parkolószenzort telepítettek a városban, a századikat a sajtótájékoztató keretében a Jávor Ottó téren helyezték el. Az érzékelők jelei alapján az iOs és Android alapon is elérhető Smart Parking mobil applikáció pontos tájékoztatást ad a parkolók foglaltsági helyzetéről. Miként arról az MTI beszámolt, Cser-Palkovics András polgármester szerint sikertörténet indul el a parkolószenzorok telepítésével és az applikáció elindításával, s ha jók a tapasztalatok, a programot kiterjesztik az egész városra. Mint fogalmazott "a közeljövő városa épül Székesfehérváron és nem a távoli jövőé".
Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: Magyarországon Székesfehérvár az első megyeszékhely, ahol tesztelik az okos parkolást. Az okos parkolók a budapesti rendszerhez hasonlóan keskenysávú frekvenciát használnak (Narrowband-IoT), egy olyan iparági szabványt, amely alkalmas a nagy hatótávolságú, alacsony energiaigényű kommunikációra, egyszerre akár több ezer eszközt is összekapcsolva. Megjegyezte, hogy a keskenysávú adatátvitelt használó megoldások az ötödik generációs hálózatokkal támogatva lesznek képesek igazán nagy változásokat hozni, az 5G-re azonban még néhány évet várni kell.
Hirdetés

Ha valaki az említett applikációt használja, annak navigációjával könnyedén eljuthat a hozzá legközelebbi szabad parkolóhelyhez. Ezzel csökkenhet a forgalom, mérséklődhet a lég- és a zajszennyezés, amire szükség is van, hiszen az Inrix közlekedési elemző társaság éves jelentése szerint tavaly a székesfehérvári autósok átlagosan 13 órát töltöttek dugóban. Budapesten örülnénk, ha havi szinten megúsznánk ennyivel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?