Ingyenes lesz a KRESZ jövő nyártól

Olcsóbb lehet jogosítványt szerezni jövő nyártól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Változások jönnek a jogosítványszerzésben, már jövő nyáron kevesebb költséggel számolhatnak a 20 évnél fiatalabb jogosítványszerzők.


Egész jól járhat, aki jövőre tervezett jogosítványt szerezni, ugyanis változnak a díjszabások, méghozzá a jó irányba módosul a szabályzás. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be, hogy 2018. július 1-jétől eltörlik a KRESZ-vizsga díját, valamint az oktatás költségét is visszatérítik 25 ezer forintig. Ez a fiatal jogosítványszerzőkre vonatkozik majd, a 20 évnél fiatalabb vizsgázók igényelhetik a visszatérítést akkor is, ha utána még nem megy egyből gyakorlati oktatásra
Hirdetés

A KRESZ-vizsga mellett lobbiznak az ingyenes nyelvvizsga mellett is, amellyel szintén többeknek adhatnának lehetőséget a nyelvtanulásban. A KRESZ-vizsga díja jelenleg 4600 forint, az eltörölt vizsga díjával így egy hangyányit olcsóbban lehet majd jogosítványhoz jutni, már amennyiben az elengedett összeget nem látjuk viszont a jogosítványszerzés többi pontjánál áremelkedés formájában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?