Elveszi az eszed ez a villanyautó!

Olyan gyors a VW I.D. R, hogy a kanyarokban eszméletvesztést okozhat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Pikes Peak meghódítására építették a villanyhajtású Volkswagen I.D. R versenyautót. A projekt sikerrel zárult, ám eddig csak néhány szerencsés próbálhatta ki az autót.


Egészen pontosan hárman vezethették az I.D. R versenygépet. Egyikük természetesen a versenyző, Romain Dumas, aki rekordidőt autózva megnyerte a versenyt. A másik a tesztpilóta, Dieter Depping, míg a harmadik a Top Gear csapatából Ollie Marriage, aki extrém tapasztalatokról számolt be, miután kiszállt az autóból.
Hirdetés

Pedig első pillantásra azért nem olyan elrugaszkodott a versenyautó teljesítménye, ugyanis a két villanymotorja összesen 670 lóerőt, és 650 Nm forgatónyomatékot nyújt. Persze, ha hozzáteszem, hogy csak 1,1 tonnát nyom a mérlegen, máris átértékelődik az a majd hétszáz lóerő. Ráadásul az I.D. R több leszorítóerőt termel, mint egy LMP1-es versenyautó. Álló helyzetből így 2,25 másodperc alatt gyorsul 100 km/h tempóra, ami már brutálisnak mondható. A lassulás szintén, hiszen a már említett LMP1-es gépekben is használt karbon fékekkel 5 G hat miközben az autó megáll.

A legőrültebb viszont a kanyarsebessége. Marriage bevallotta, hogy a hosszú, nagysebességű kanyarokban közel került ahhoz, hogy elveszítse az eszméletét. Állítása szerint a hosszú kanyarokban az agya „alapjáratba tette magát”, szóval olyasmit érzett, hogy tompultak az érzékei, mintha relaxációs állapotba került volna és az ájulás szélén egyensúlyozott, aztán a kanyarból kiérve hirtelen visszatértek a kiélesedett érzékei. Az eset nem egyedülálló a versenyautók világában. Még 2001-ben az IndyCar (akkoriban CART) texasi versenyhétvégéjén történt, hogy a szabadedzéseken több versenyző is figyelmeztette a szervezőket: néhány pillanatra eluralkodott rajtuk a black out. Tehát elsötétült előttük a világ. Mindez 375 km/h átlagtempónál, ami finoman szólva sem életbiztosítás. A széria a NASA szakembereitől kért tanácsot, hogy mit tegyenek, hiszen csak az űrhajósokra hat akkora erő, mint amelyet akkoriban az Indy-pilóták éreztek. A versenyt végül törölték, ami bölcs döntésnek bizonyult.

Visszatérve a Volkswagen villany versenyautójához, a német márka nem küldi még nyugdíjba a gépet. Szeretnék ugyanis megdönteni Nick Heidfeld rekordját, amit Goodwoodban állított fel egy Formula 1 versenyautóval. A cél, hogy a 41,6 másodperces idejét megdöntsék, és valószínűleg ez sikerülhet is az I.D. R versenyautóval.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?