Visszahívja dízel modelljeit a BMW, hogy ne égjenek

Öngyulladós modelljeit kénytelen visszahívni a BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak nálunk, Dél-Koreában is gyulladtak már ki BMW-k, ugyanis a kipufogógáz-visszavezetés túlhevülhet, ami tűzhöz vezet. A BMW ezért most hatalmas visszahívást rendelt el.


Nálunk is lehetett már hallani kigyulladó dízel BMW modellekről, most pedig el is jutott a gyártó a visszahíváshoz, csak Európában több mint 220 ezer gázolajos modelljét szólítja szervizbe. Miként az kiderült, először Dél-Koreában, még 2016-ban találkoztak a problémával, ott már 30 autó égett le, így elsőként ott rendeltek el 106 ezer autóra visszahívást, de szinte rögtön hozzácsaptak még Európában is 223 ezer példányt.
Hirdetés

Bár a probléma már 2 éve felütötte a fejét, az okát állítólag csak most sikerült teljesen lokalizálni. A kipufogógáz visszavezető rendszerének hűtése szivároghat, ami miatt az túlhevülhet és tüzet okozhat. Utóbbit ellenőrzik és szükség szerint javítják az érintett modelleknél, természetesen díjmenetesen. A tulajdonosokat a BMW levélben értesíti. Annak, aki olyan külföldről behozott autóval rendelkezik, ami nem járt még hivatalos szervizben, érdemes lesz felkeresnie egy műhelyt, s rákérdezni, autója érintett-e a kampányban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.08.09. at 10:10
    Permalink

    Hát igen, Koreában, ahol szinte csak Hyundai-ok, Kiák, Ssangyongok, Genesisek és Daewoo-k(Chevy-k) szaladgálnak, azonnal kinézik azt, aki konstrukciós hibás modelleket küld piacra, aztán pedig keményen büntetik is érte. Az említett márkáknál ez nem igazán jellemző 🙂

Vélemény, hozzászólás?