Melyik a leggyorsabb Tesla?

Összeeresztették egy gyorsulási verseny erejéig a Tesla típusait

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Előszeretettel szokták a Teslákat mindenféle szuperautóval összemérni gyorsulási versenyeken. Most viszont a Tesla modellpalettáját eresztették egymásnak.


Legutóbb például egy Kia Stingerrel mérkőzött a Tesla Model S, ám ennél erősebb kihívója is akadt már. Azonban magukat a Teslákat még nem nagyon fordították egymás ellen, legalábbis oly módon nem mint, ahogy a Whats’s Inside? Family videóbloggerei.
Hirdetés

Pedig nem is bolondság megnézni, hogy a Tesla egyelőre négytagú típuspalettájának tagjai hogyan szerepelnek egymás ellen. A versenyhez felsorakoztattak egy Tesla Roadstert, amely a Lotus Elise leszármazottja, mellette egy Model S P100D, egy Model X P100D és egy Model 3 Performance lépett pályára, pontosabban egy elhagyottnak tűnő repülőtér kifutójára. Papíron a Model S P200D 2,5 másodperc alatt gyorsul 60 mérföld/óra tempóra álló helyzetből, a Model 3 Performance 3,3 másodperc alatt, a Model X P100D pedig 2,9 másodperc alatt. A papírforma szerint a legsportosabbnak tűnő Roadster a leglassabb a nem egész négy másodperces gyorsulásával. Vajon a valóságban is érvényesül a papírforma? Nézd meg a saját szemeiddel!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?