Volvo gyár épült az USA-ban, ma nyitották meg

Ősztől az Egyesült Államokban is készülnek Volvók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

„Gyárts ott, ahol eladsz" - szól a Volvo logikus mottója. A gondolatot persze tettek is követték, így nyílhatott ma meg az amerikai gyár is, amely ősszel kezdi a termelést.


Az ultramodern dél-karolinai gyártóüzem az óceánparti Charleston városában helyezkedik el. Az új üzemben 2018 őszétől készülnek majd a vállalat átméretezhető platformjára épülő új Volvo S60 modellek, míg 2021-től az új generációs Volvo XC90 szabadidő-járművek is. A gyárban az észak-amerikai piacra, valamint nemzetközi exportpiacokra (pl. Kanada, Dél-Amerika országai) szánt autók egyaránt készülnek majd. A Volvo Cars körülbelül 1,1 milliárd dolláros beruházással alapozta meg amerikai gyártótevékenységeit. A charlestoni üzem 2018 végéig mintegy 1500 főt foglalkoztat majd, és az előttünk álló években a dolgozók száma 4000 főre fog duzzadni.
Az új üzem alapkövét még 2015-ben tették le a körülbelül 647,5 hektáros területen, ahol az épületek hasznos alapterülete 213 676 négyzetméter. A gyár maximális termelőkapacitása évi 150 000 autó, amelyek között természetesen hibrid és teljesen elektromos hajtásláncú modellek is megjelennek, hiszen a Volvo Cars 2017-ben, az autóiparban elsőként jelentette be, hogy 2019-től kezdődően minden új modelljét részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal forgalmazza majd.
Hirdetés

A vállalat az első észak-amerikai gyártóüzemén kívül két autó- és egy motorgyárat üzemeltet Európában, emellett Kínában három helyszínen gyárt autókat és egy üzemben motorokat. Továbbá összeszerelő üzemeket működtet még Indiában és Malajziában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.20. at 16:37
    Permalink

    Emlékszem, hogy valamikor úgy féle éve valami agyhalott zombi összedobott az “új” origón egy cikket, hogy a Trump milyen faxxxa gyerek mert miatta települt át a gyár Mexikóból.

    Hihetetlen hogy mekkora hazugságokra képesek írástudó emberek összehányni (hát még vezető magyar politikusok), pedig egy gyors guglival megtalálja az ember hogy már 2015ben eldőlt a helyszín és jóval Trump előtt elkezdték építeni a gyárat.
    És akkor csodálkozik az ember hogy az ecceri jómunkás kommentelők is megzavarodnak 🙂

    Na mindegy, gondolom ezzel az S60 eléggé el is búcsúzik az EU piactól, jól hangzik hogy lesz hibrid csak az a hibrid nem az amivel a tömegesen eladott dízeleket helyettesíteni fogják… Szerencsére a Volvónál sem hülyék, az ide szánt V60-asba már van egy sor dízel, de persze mutatóba azért lesz hibrid is, csak a kutyát nem fogja érdekelni a 300 lóerős erőgép…

Vélemény, hozzászólás?