Így teljes a frissített Octavia palettája

Osztott fényszórót kap az Octavia Scout is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megkapta frissítését a túrázós Octavia is. Az emelt hasmagasságú Combi Scout akár 7 sebességes DSG-t és 9,2 colos képernyőt is kaphat.


Épp most mutatta be faceliftes arcát az erősebb Skoda Octavia RS, és máris itt az Octavia Combi Scout változata is. Így már teljes a dupla-fényszórós család, aminek új dizájnvonalát mintha először a Scout-ra tervezték volna, ugyanis ennek áll a legjobban. Ahogy a testvérek, úgy a Scout is full-LED fényszórókat kap elöl-hátul, és a ködfényen is variáltak egy keveset.
Minimális változás éri a motorpalettát is, ahol az eddig csak 6 sebességes manuálissal elérhető 150 lóerős 2,0 TDI már 7 sebességes DSG-vel is párosítható lesz. A 180 lóerős 1,8 TSI és az erősebbik, 184 lóerős, szintén 2,0 TDI dízel változatlan formában szerepel. Ahogy változatlan lesz a túrázásra optimalizált, 30 mm-rel magasabban ülő kasztni is, alulról pedig műanyagborítás védi a fontosabb részeket. Az alapfelszeretlség részét képzi majd az első- és hátsótengelyre is jutó elektronikus diffi-zár és az off-road funkció, ami lejtmenetvezérlőt takar.
Hirdetés

Beltérfotókra még ugyan várnunk kell, de az elődhöz hasonló okos megoldásokkal teli kabint várhatunk. Várhatóan ez a változat is megkapja az új, opciótól függően 8 vagy 9,2 colos érintőképernyőt, immáron hagyományos gombok nélkül, amit az alap Octavia esetében már megmutattak. Kormányfűtésen kívül „Thermo-Flux” automata klímavezérlést is kap majd, ami a környezeti tényezőkhöz állítja a levegő hőmérsékletét és páratartalmát. Csomagtere a kombi változathoz hasonlóan 610 literes, támladöntéssel 1740 literes. A frissített Octavia Scout jövő év elején kezdheti eladásait, árcédulájára még egy kicsit várnunk kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:14
    Permalink

    Még egyetlen olyan hozzászólást sem láttam, ami pártolná ezt az osztott lámpás “arcot”. És az enyém se lesz az. Amilyen boldog voltam a harmadik generáció láttán (nekem nagyon bejött a design, szemben a második generáció mindkét változatával), annyira csalódott vagyok a facelift miatt. Ilyen diszharmóniát ritkán érzek egy-egy autó kapcsán. Nem tudom, kinek mi érdeke fűződött ehhez a módosításhoz, de reménykedem, hogy létezik olyan, hogy észbe kapnak és visszacsinálják.

  • 2017.10.27. at 23:14
    Permalink

    Olyan, mint valami kínai design, nem hiszem el, hogy nem szándékos. Vagy túl jók az eladási számok, vagy hosszú a várakozási lista és így rövidítenek rajta.

  • 2017.10.27. at 23:14
    Permalink

    Az előbb megnéztem az előző Octavia RS reklámot – csak a kontraszt kedvéért…
    Az új így még rémesebbnek hat.
    Mint valami elbaszott photoshop.

    Remélem sehol sem írtam el betűt sem..
    Görény Bácsi kérhetek egy lektorálást csak úgy, Karácsonyra!

  • 2017.10.27. at 23:14
    Permalink

    Eddig a Superb-re osztották a csúnya autó szerepet a Skodánál, most az Octavia lett az áldozat. Kár érte, viszont egyszerűbbé tették a választást, hogy mi legyen a következő autóm. Egy kihúzva.

  • 2017.10.27. at 23:14
    Permalink

    na ez a magasított, puttonyosított változat, ezzel az orral, tökéletesen kimeríti a legfelsőbbfokú vizuális környezetszennyezést a multipla után. szerintem ezt direkt csinálták így…véletlenül ilyet nem lehet.

  • 2017.10.27. at 23:14
    Permalink

    Ezzel az orral csak nem lehet megbarátkozni, még a Suzuki SX4 S-Cross orra is gyönyörű ehhez képest. Kár érte, mert eddig olyan letisztult senkit nem bántó egyszerű formája volt, ami tökéletesen illett a Skodához, mindig is egy visszafogott, konzervatív márka volt. Nem is az osztott lámpa lenne a gond, hanem a megvalósítása, semennyire se illik a két rész egymáshoz.

Vélemény, hozzászólás?