2020-ban megszűnhet a BMW M2

Öt évet adnak a legkisebb sportos bajornak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig mutatták be a BMW legkisebb csúcsmodelljét, máris a megszűnésétől hangos a világsajtó. Az M2 2020-ig maradhat a piacon.


Októberben hosszú várakozások után dobták piacra a bajor gyártó legkisebb, legmorcosabb és legerősebb kupéját, az M2 Coupét. Német hírforrások szerint azonban úgy tűnik, hogy csupán 2020-ig marad piacon a modell. A lipcsei gyár így mindössze öt évig fogja gyártani az M2 Coupét. Mellette többek között Lipcsében készül az ötajtós 1-es, a 2-es Coupé és Cabrio, a 2-es Active Tourer és a két i modell, az i3 és az i8 is.
Hirdetés

Míg korábban az 1-es M Coupé korlátozott darabszámban készült, addig az M2-ből évente 2200 darabot gyártanak majd, ami az ötéves ciklust tekintve 11 ezer példányt jelent. Jelenleg még nem tudni, hogy lesz-e nyitott tetejű változata az M2-nek. Mivel az M235i modell továbbra is piacon marad, ráadásul kabrió változatban is elérhető, ezért nagy valószínűséggel érkezni fog az M2 Cabrio is. Ha ez megvalósul, akkor bizonyára nem lesz olyan gyors, mint a keménytetős társa, ugyanis a nyitott változathoz nagyobb tömeg társul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?