Izmosabbra faragták a Mazda MX-5-öt

Óvatosan frissítették a Mazda-MX-5-öt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még erősebbé vált a kétliteres szívómotor, új biztonsági felszereléseket építettek bele, és megjelent két új felni. Röviden ennyivel össze is foglalhatók a Mazda MX-5 újdonságai.


Olyan frissítést kapott a Mazda MX-5, amely leginkább csak a motorháztető alatt érezteti a hatását. Az autó vonalai ugyanis egy picit sem változtak, minden maradt a régiben, ugyanakkor mégis felfedezhető néhány újdonság a roadster külsején. Ez pedig nem más, mint a kerekek színe, egészen pontosan a 16 és a 17 colos könnyűfém keréktárcsáké, amelyeket most már sötétebb árnyalatban, konkrétan fekete színnel szerelnek fel az autókra. Illetve a belépő szintű, vászontetős modellek esetében a 16 colos felnik hivatalosan „ezüst” színe változott „sötét ezüstre”. A színek terén újdonság még, hogy már barna színben is rendelhetők a vászontetők.
Hirdetés

A látható változások mellett fontosabbak az érezhetők. A kétliteres SKYACTIV-G benzinmotor teljesítményét megnövelték. Az eddigi 160 lóerőről 184 lóerőre növekedett a pacik száma, amelyek 7000-es fordulatnál "jönnek elő", miközben a maximális nyomaték is 205 Nm-re nőtt, amely 4000-es fordulatszámnál jelentkezik. Az 1,5 literes motort sem hagyták érintetlenül. Optimalizálták akárcsak a kétliterest, többek között csökkentették néhány alkatrészük tömegét. Ám az 1,5 literes motor esetében nem olyan látványos az erőnövekedés, hiszen csak 1 lóerővel tud többet az új erőforrás, tehát 131 helyett 132 lőerős, illetve a nyomatéka 150 Nm helyett már 152 Nm. Előbbit 7000-es fordulatnál utóbbit pedig 4500-as fordulatnál adja le.

A biztonság terén is fejlődött az MX-5. Az I-Activesense részeként városi vészfékrendszer, táblafelismerő, hátsó kamera és éberségfigyelő is gazdagítja a roadster biztonsági arzenálját. További újdonság még a teleszkópos kormánykerék, ami a kényelmesebb üléspozíció beállításban segít, így növelve a komfortérzetet. Arról egyelőre nincs információ, hogy ezek a változások áremelkedéssel járnak-e.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?