Csak a szokásos: Hamilton győzelem a Portugál Nagydíjon

Papírforma szerint zajlott a Portugál Nagydíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamilton és a Mercedes újabb győzelmet könyvelhetett el, és ismét csak egy Red Bull volt esélyes a dobogóra.

Hiába rajtolt az élről Valtteri Bottas, ezt nem tudta győzelemre váltani. Pedig egy zseniális újraindulást is bemutatott, miután a második körben összetalálkozó Alfa Romeo versenyautók becsalogatták a pályára a biztonsági autót. Az új rajt után Verstappen megelőzte Hamiltont, viszont egy elhibázott kanyar után a címvédő ismét a második helyre keveredett, ahonnan a 20. körben könnyedén leelőzte. Ezután a verseny ellaposodott, következett a szokásos taktikázás a gumikkal. Bottasnak az első kiállása után ugyan sikerült visszatérnie a pályára Verstappen elé, a holland versenyző viszont azonnal megelőzte a finnt a már bemelegedett gumijain. Hamilton kerékcseréjét követően ideiglenesen Sergio Pérez (Red Bull) állt az élre, de az 51. körben a brit címvédő elszáguldott a mexikói pilóta mellett. Az utolsó 15 kör kezdetén Hamilton, Verstappen, Bottas volt a sorrend az első három helyen, és ez a leintésig már nem is változott. A vb a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjjal folytatódik.
Hirdetés
Végeredmény, Portugál Nagydíj, Portimao (66 kör, 306,826 km, a pontszerzők)
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:34:31.421 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 29.148 másodperc hátrány
    Hirdetés

  3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 33.530 mp h.
  4. Sergio Perez (mexikói, Red Bull) 39.735 mp h.
  5. Lando Norris (brit, McLaren) 51.369 mp h.
  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 55.781 mp h.
  7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 63.749 mp h.
    Hirdetés

  8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 64.808 h.
  9. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 75.369 mp h.
  10. Pierre Gasly (francia Alpha Tauri) 76.463 mp h.

A vb-pontversenyek állása 3 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 69 1. Mercedes 101
2. Verstappen 61 2. Red Bull 81
3. Norris 37 3. McLaren 53
4. Bottas 32 4. Ferrari 42
5. Leclerc 28 5. Alpine 13
6. Perez 22 6. Alpha Tari 9
7. Ricciardo 16 7. Aston Martin 5
8. Sainz 14 8. Alfa Romeo 0
9. Ocon 8 9. Williams 0
10. Gasly 7 10. Haas 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?