A kertben megfutja a 100-at 2 másodperc alatt

Pár méteren belül 100 km/h-val száguld az Aspark Owl

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha nem tudod, mi az az Aspark Owl, egyelőre nem vesztettél semmit, de legyél résen. Ugyanis elég egy pillantás ahhoz, hogy el is tűnjön a helyszínről, kevesebb mint 2 másodperc alatt van 100-on.


A Tesla már erősen gyúrja az új Roadstert, amiből már mutattak működő példányt, ami 1,9 másodperc alatt van 100-on. Nem ők az egyetlen, akik villámgyors elektromos autóra gyúrnak, most éppen Japánból jöhet a konkurencia. Az Aspark nevét tavaly a Frankfurti Autószalonon ismerhettük meg, mutattak egy csinos sportkocsit, az Owl-t, amiről már akkor is tudni lehetett, hogy elektromos lesz, most pedig mozgás közben is megmutatták a telephelyük egyik nem túl hosszú betoncsíkján.
Hirdetés

A helyszín és a környezet sem túl biztató, ám a számok nem hazudnak, a 0-100 km/h gyorsulást 1,921 másodperc alatt tudta le, majd satufék, mert közeledtek a bokrok. Vannak azért furcsa részletek, hiszen a rajt előtt gondosan bemelegítették a gumikat egy szolid burnouttal. A gumik pedig a legkevésbé alkalmasak utcai használatra, tükörsima Hoosier slick gumikat raktak az autóra, így tehát garantálható, hogy utcai gumikon képtelen lesz hozni ilyen adatokat. Az Aspark Owl csak hátsókerékhajtású, állítólag 430 lóerős és csupán 50 darab készül belőle, mindegyik könnyű szénszálas karosszériával és 4,4 millió dolláros árcédulával kerül a piacra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.25. at 17:35
    Permalink

    Azt hiszem, a Teslának megköszönhetjük, hogy így felrázta az autóipart és egyre-másra jönnek a kihívók, akik birokra szeretnének velük kelni. Ami pedig számomra különösen kedves, hogy autóiparáról korábban egyáltalán nem – vagy csak kevéssé – ismert országok is megvillannak, pl. Horvátország, Dánia vagy Tajvan.

Vélemény, hozzászólás?