Audi TT Sportback: 400 lóerős, ötajtós tanulmány Párizsból

Párizsban mutatkozott be az Audi TT Sportback

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audinál találtak egy rést a saját kínálatukban. Megcsinálták az ötajtós TT-t, Párizsban bemutatták, már csak az kérdés, gyártják-e majd?


Jó egy héttel a kiszivárgott rajzok után bemutatkozott az Audi TT Sportback tanulmánya. A TT sorozat kibővítése régi nóta, januárban Detroitban egy shooting brake, áprilisban Pekingben meg egy Allroad koncepcióval jelezte az Audi, valami készül. A TT harmadik sorozata elemében van, a kupét már gyártják Győrben, roadster nem rég mutatkozott be, és készül az RS. Minden jel arra utal, hogy a Sportback az az irány, amerre folytatódhat a TT élete. Ezt a tanulmányt úgy készítették el, hogy szinte mentes a felesleges showelemektől, amik úgysem kerülnének gyártásba. Nincsenek rajta feleslegesen nagy felnik, sem egyéb vad részletek, belseje meg szinte megegyezik a már ismert szériaváltozatéval.
Hirdetés


A TT Sportback vonalai azonnal felismerhetővé teszik a négykarikás sportkupét, de a tető félköríve alá ezúttal plusz két ajtót is beszorítottak a tervezők. Hátulról nézve a padlótárs és hajtáslánc-rokon A3-as sejlik fel, lámpáik szinte megegyeznek. Erőből nincs hiány, a TT Sportback koncepció elejébe a márka jól ismert kétliterese került, ezúttal kereken 400 lóerővel és 450 Nm nyomatékkal. Ez a motor bőven elég lenne a következő TT RS mozgatásához, de ha minden jól megy, a rajongók és a jövőbeli vásárlók megkapják a régi jó 2,5-ös öthengerest és vele utánozhatatlan karakterét. Maradva a Sportbacknél, a hajtás természetesen quattro összkerék, a gyorsulás meg alig 3,9 másodperc százig, ami már a Porschék szintje. A váltó hétfokozatú, duplakuplungos S-tronic. Bár ez így öt ajtóval is egy sportkocsi, de ma már a szájtátáshoz szükséges adatok között kell szereplejen a fogyasztás és az emisszió is. A TT Sportback hogy, hogy nem ebben is elég jó: vegyes fogyasztása 7,0 liter százon, szén-dioxid kibocsátása a gyári érték szerint 162 g/km, ami egy ilyen erejű motortól nagyon jó érték. Kérdés, hogy milyen lesz a fogadtatása, és ha a potenciális vásárlóknak is bejön, mikorra kerülhet gyártásba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?