Elképesztő autótörténelem: elkészült a 22 milliomodik Skoda!

Patinás múlt új köntösben: itt a huszonkét-milliomodik Skoda!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jubileumi modell egy Skoda Kodiaq GT lett, ami a gyártó kínai, changsai üzemében gördült le a gyártósorról.

A Skoda legújabb mérföldkövét jelentő autót a nagyközönség az április 16-25. között megrendezett Sanghaji Autószalonon tekintheti meg. A Skoda huszonkét-milliomodik járművének gyártásához „mindössze” 114 évre volt szükség, hiszen a Mladá Boleslav-i üzemben 1905-ben kezdődött el az autók gyártása a Voiturette A-val.
A cseh márka számára nem ismeretlen terep egyébként a kínai piac. Már 1936-ban létrehoztak ott 5 értékesítési ügynökséget, míg 2007-ben ismét be nem lépett a Skoda kínai piacra, és meg nem alapozta a népszerűségét.
Hirdetés

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2010-re már Kína lett a Skoda legfontosabb piaca. Ennek eredményeképpen 2016-ban a kínai államfő csehországi látogatásakor 62 milliárd euró nagyságú befektetési periódust irányozott elő a következő 5 éves időszakra. Talán ennek, talán más lendületnek köszönhető, de a Skoda 2022-ig bezárólag mintegy 30 új modell bevezetését tervezi.
Néhány mérföldkő a Skoda történetéből, 1905-től kezdődően:
  1. 2019. április 11: elkészült a 22 milliomodik gépkocsi
  2. 2017. szeptember 10: elkészült a 20 milliomodik gépkocsi
  3. 2016. december 19: elkészült a 19 milliomodik gépkocsi
  4. 2016. január 19: elkészült a 18 milliomodik gépkocsi
  5. 2015. november 24: elkészült a 12 milliomodik gépkocsi a Mladá Boleslav-i üzemben
  6. 2014. december 10: a ŠKODA 2014-ben legyártja az 1 milliomodik gépkocsit; a vállalat első alkalommal gyárt több mint 1 millió gépkocsit egy naptári évben
  7. 2014. március 19: elkészült a 11 milliomodik gépkocsi a Mladá Boleslav-i üzemben
  8. 2013. augusztus 26: legyártják a 4 milliomodik ŠKODA OCTAVIÁT
  9. 2013. július 9: 2007 óta 1 millió ŠKODA gépkocsit gyártottak Kínában
  10. 2013. február 5: elkészült a 15 milliomodik gépkocsi
  11. 2012. január 30: a 14 milliomodik gépkocsi
  12. 2011. október 12: elkészült a 10 milliomodik gépkocsi a Mladá Boleslav-i üzemben
  13. 2009. április 8: elkészült a 12 milliomodik gépkocsi
  14. 2006. július 13: elkészült a 10 milliomodik ŠKODA gépkocsi
  15. 1991: elkészült az 5 milliomodik ŠKODA gépkocsi

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?