Facebookon az F30 kódjelű 3-as BMW premierje

Pénteken, 14-én leplezik le a hatodik generációs 3-as BMW-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ötféle karosszéria-változattal, tizenegyféle motorral érkezik az új hármas BMW, és magával hozza a 4-es sorozat születését.


2011-et írunk, így a bemutató nem egy kis csoport kiváltságos újságíró és a BMW barátainak megrendezett esemény, a BMW csoport Facebook oldalán, október 14-én, 16 órai kezdettel mindenki nyomon követheti az új típus megjelenését. A cég egyelőre csak egy skiccnek sem nevezhető vonalat adott ki az autóval kapcsolatban, de az internetről összeszedtünk néhányat az előzetes információk alapján számítógéppel megrajzolt, valószínűsíthetően élethű grafikák, illetve elcsípett beltéri fotók közül. Amúgy meg már csak egyet kell aludni!
A 3-as elsőként négyajtós limuzin formában mutatkozik be, de a hagyományoknak megfelelően lesz belőle kupé, kabrió, kombiváltozat, valamint az 5-ösnél már megismert GT és sokat sejtető GranCoupé karosszéria-verzió is. Érdekes fejlődés a BMW számozási rendszerét tekintve, hogy a kupé, a kabrió, valamint a GranCoupé, 4-es számozással új sorozatot nyitnak. Sajnos ez alkalommal a BMW is elkezdte a márkaarculat egységesítését, így az új 3-as arca pontosan olyan lesz, mint a már megismert új 5-ös sorozaté. Állítólag az oldalsó övvonal is a nagytesó stílusát követi, a farrész pedig magasabb elődjénél, így az új hármas oldalnézetből ékszerűbb formát mutat.
Összesen tizenegyféle motorral lesz kapható az új, hatodik generációs hármast jelentő F30 sorozat, ebből öt benzines turbós, a fennmaradó hat pedig piezoelektromos befecskendezőkkel készülő, közös nyomócsöves turbódízel. A régóta hadrendben álló háromliteres soros hathengeres motort részint nyugdíjazzák, pótlását pedig négyhengeres, kétliteres turbós motorra bízzák, ez adja a benzines kínálat gerincét. Az 1-es sorozatból ismert 1,6 literes turbós négyhengeres a hírek szerint 150 lóerővel hajtja a 318i modellt, majd jön a kétliteres turbó pályája. Ez a 320i (180 LE), 325i (210 LE) és 328i (245 LE) típusoka viszi, míg a 335i megtarthatta háromliteres turbós hathengeresét 306 lóerővel. A teljes részletességű paletta-bemutatásra természetesen holnapig várni kell.
A hat dízelből három ugyanarra a 2,0 literes, négyhengeres turbóra épül: a 316d 122, a 318d 143, míg a 320d 184 lóerővel érkezik. A dízelsor izmosabb végén elhelyezkedő 325d (204 LE), 330d (245 LE) és 335d (286 LE) modelleket háromliteres, soros hathengeres turbódízel hajtja. Alapesetben hatfokozatú kézi váltóval szállítják az autót, de opcionálisan elérhető lesz a ZF-től származó nyolcfokozatú automatával is. Bármelyik motort választjuk, alapállapotban jár hozzá a stop-start rendszer és a fékenergia-visszanyerés.
Élőben első alkalommal a jövő év eleji Detroiti Autószalonon mutatják majd be az új 3-ast, az üzenet egyértelmű: a középkategóriás a tengerentúli vevőkből is mind többet kíván, forgalmazása pedig világszerte 2012 első negyedévében kezdődik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?