Most hétvégén hazánkban a WTCC

Pénteken ingyenesen, a hétvégén jelképes áron látogatható a hungaroringi WTCC hétvége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A WTCC nem csak sokszor izgalmasabb, mint a Forma-1, ha élőben néznénk, akkor sokkal olcsóbb is. Most a hétvégén a Hungaroringen látható a sorozat, ETCC és Kia Lotos Race betétfutammal együtt.


A túraautó-világbajnokság Michelisz Norbert miatt hazánkban a Forma-1 után a második legnépszerűbb gyorsasági autós sorozat, amely évről évre (időjárástól függetlenül) több tízezer nézőt vonz a Hungaroringre – az utóbbi években a nézőszám a két nap alatt mindig meghaladta a 35 ezret.
Hirdetés
A verseny tehát már önmagában is a figyelem középpontjában van (nem véletlen, hogy az utóbbi években Michelisz Norbertet választották hazánkban az év legnépszerűbb sportolójának), s az érdeklődést csak fokozza, hogy Michelisz immár gyári Honda-színekben száguld, s a remények szerint az idén már a világbajnoki címért küzd, miközben korábbi csapata, a Zengő Motorsport a korábbi F1-es pilóta, Olivier Panis fiát állítja csatasorba, a második autójában pedig várhatóan egy magyar tehetség ül.
De a WTCC hétvége a Hungaroringen még többről szól, pénteken 13 órakor startol az ETCC első tesztje, 14 órakor a Kia Lotos Race szabadedzése, 14:45-kor az ETCC 2. tesztje, majd 15:45-kor a WTCC biztonsági autós gyakorlata is megtekinthető - ingyenesen. A teljes hétvégére 6900 forintért kapható belépő, a vasárnapi versenynapra 4900 forintért. Ha komoly versenysorozato(ka)t szeretnénk nézni a Hungaroringen, ennél nincs jobb lehetőség. A részletes programterv alább látható.
WTCC hétvége a Hungaroringen
Péntek, május 12.
13:00-13:45 FIA ETCC 1. teszt
14:00-14:30 KIA Lotos Race 1. szabadedzés
14:45-15:30 FIA ETCC 2. teszt
15:45-16:00 FIA WTCC Biztonsági Autó gyakorlat
16:15-16:45 KIA Lotos Race 2. szabadedzés
Szombat, május 13.
9:00-9:45 FIA WTCC 1. szabadedzés
10:00-10:20 KIA Lotos Race 1. időmérő edzés
10:30-11:15 FIA ETCC Szabadedzés
11:30-12:15 FIA WTCC 2. szabadedzés
12:30-12:45 KIA Lotos Race 2. időmérő edzés
14:00-14:45 FIA WTCC Időmérő edzés Q1, Q2, Q3
15:00-15:20 FIA WTCC MAC3
15:45-16:15 FIA ETCC Időmérő edzés
16:30-16:40 KIA Lotos Race 3. időmérő edzés
17:00-18:30 FIA WTCC Promóciós körök
Vasárnap, május 14.
9:00-9:25 FIA ETCC 1. futam (12 kör)
10:05-10:30 FIA ETCC 2. futam (12 kör)
10:35-11:05 FIA WTCC Promóciós körök
11:25-11:50 KIA Lotos Race 1. futam (12 kör)
12:35-13:00 FIA WTCC Nyitó futam (12 laps)
13:45-14:15 FIA WTCC Fő futam (15 laps)
15:00-15:25 KIA Lotos Race 2. futam (12 kör)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?