Szerda után pénteken is drágulnak az üzemanyagok

Pénteken is a benzin ára emelkedik jelentősebben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogyan szerdán, úgy pénteken is a benzin ára nő jelentősebben.


Miután szerdán a benzin ára 9, a gázolajé 6 forinttal nőtt, pénteken újabb üzemanyagár-emelés következik, akkor is a benziné lesz a nagyobb plusz. A holtankoljak.hu értesülése szerint a hét utolsó munkanapján a 95-ös árát literenkénti 4, míg a gázolajét 3 forinttal emeli a MOL. A heti drágulás így a benzin esetén 13, a dízelnél 9 forint.
Hirdetés
Az átlagár a pénteki emeléssel a 95-ös benzinnél 356, míg a gázolajnál 349 forintra emelkedik. Bár a heti szinten jelentős emelés fájó, tavaly ilyenkor nagyjából ugyanennyiért tankolhattunk, 2016 elején persze literenként mintegy 50 forinttal olcsóbban, 2012 első félévében pedig 100 forinttal drágábban.
Marad az egyes töltőállomások közötti igen jelentős, akár literenkénti 50 forintos árszórás, így továbbra is elsősorban a tankolás helyére, nem pedig idejére ajánlott figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?