Porig égett egy Apline A110 a Top Gear-esek alatt

Percek alatt hamuvá vált egy Alpine A110 Monte Carlóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Top Gear forgatása alatt váratlanul lángok csaptak fel az autóból, majd néhány perc múlva a földdel lett egyenlő az Alpine A110. Személyi sérülés szerencsére nem történt.


Chris Harris és az egykori F1-es csapatfőnök, Eddie Jordan épp a monacói szerpentineken hajszolták az Alpine újdonságát, amely Harris elmondás alapján egyszer csak dobott egy hibajelzést a műszerfalon, ezt követően nem sokkal pedig megjelentek a lángok is.
Hirdetés

A megállás után már az utasteret is elérte a láng, köszönhetően a tűzálló overallnak, égés és sérülés nélkül megúszták az esetet. A sportos kis kupé ezt követően négy perc alatt szénné égett. A hamvakból minden bizonnyal nem lesz egyszerű kideríteni a gyáriaknak, hogy mi okozta a tüzet, a biztonság érdekében azonban minden előszériás autó tesztvezetését befagyasztották.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.08. at 20:13
    Permalink

    Most szerintem jó pár potenciális vevőt elvesztettek. Korábban több példa is volt arra, hogy egy gyártó a Top Gear kritikáit figyelembe véve módosított a brit műsor által tesztelt modellen. Amúgy is elég nyögvenyelősen megy az Alpine feltámasztása, ez a malőr most nagyon nem hiányzott…

  • 2018.02.08. at 20:38
    Permalink

    Bakker, egy teljes éve kergettem a kocsit csak hogy üléspróbát vegyek benne, még az is csak idén januárban jött össze.

    Egy menetpróbát megért volna (bár ez az ár mondjuk tényleg meghaladja az ingerküszöbömet, még első autónak is, hátmég egy játszósnak), kiváncsi leszek hogy elengedik-e a tesztautókat ez után

Vélemény, hozzászólás?