Kombi kell, de a dízeltől megőrülök

Piaci körkép: Benzines kombik 2,5 millióig, de ne legyen túl idős

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A már sokat futott 1,7-es dízel G Astra egyre megbízhatatlanabb, kell a helyére valami, de dízelt soha többé. Egy jó árú H Astrát, vagy turbós Octaviát? Esetleg legyen idősebb, de nagyobb?


Egyre többször térdel le a család G Astrája, az 1,7-es Isuzu féle dízel megbízhatósága mára a romokban hever. 75 ló csupán, de nyomatékos dízel, így kellőképpen kiszolgálta a család igényeit, ám az évente 1-2 nyaraláson túl városi használatban volt része, és a fokozott kormolódás miatt néha egyszerűen nem hajlandó beindulni. Ki lett már pucolva, akkor jó is volt, de újra elkezdte, és ez már több, mint dühítő, ráadásul idős is, kell a helyére valami, csak ne dízel. A benzinesnek amúgy is jobban fekszik a várost, a nyaralásokat meg majd kimozogják 5 helyett 7 literrel 100 kilométerenként. De mi lenne a jó választás? Maradjunk a méretnél, vagy ugorjunk kategóriát? Turbós, vagy szívó? Egy biztos, mindenképp kombi kell, a keret pedig 2,5 millió.
Több szóba jöhető modellre számítottam, ám épp csak pár, igaz, nem meglepően népszerű márka kombija fért bele a kritériumokba. Persze ha dízelt keresnénk, máris többszöröse lenne a találati lista, így viszont csak a szokásos modellek kerültek bele a válogatásba. Ford Focus, Skoda Octavia, Astra H és néhány darabbal még a J széria is, de van Renault Megane Grandtour a harmadik generációból és a végére még egy nagyobb vágyakozás, de azt majd lejjebb. A korhatárt is belőttük, 2010 előtti autót már nem szeretnénk, a felső határt pedig az ár lőtte be, így a legfiatalabb is három éves, épp a francia. Nem csak az Astrából, a Focusból is két generációnyiból válogathatunk, mivel már a második generációs faceliftes és a harmadik generációs is belefér. Mindkettőt a sima szívó, váltózó szelepvezérlésű 1,6 literes Ti-VCT benzinessel kaphatjuk meg, ha az 1,0 literes EcoBoostban nem bíznánk. Ilyen rendőr Focusokkal végeztük évről-évre mi is a gumitesztjeinket, és van fönt néhány fehér kombi feltűnően magas futással, szóval megeshet, hogy csúnya előéletük volt.
Benzines kombik 2,5 millió forintig - méretek
Hosszúság Szélesség Magasság Tengelytáv Csomagtér (l)
Ford Focus II 4472 1840 1501 2640 482-1525
Ford Focus III 4556 1823 1505 2648 490-1516
Opel Astra H 4515 1794 1500 2703 540-1590
Opel Astra J 4698 1814 1535 2685 500-1550
Renault Megane 4559 1766 1461 2703 524-1595
Skoda Octavia 4569 1769 1462 2578 560-1630
Toyota Avensis 4700 1760 1525 2700 520-1500

Hirdetés
De az 1.6 Ti-VCT minden generációban biztosan és kielégítő teljesítménnyel üzemelt, így ezek a Focusok még valószínűleg sokáig autók maradnak és nem minden a futás; állapotot keressünk! Az Opel Astra H-nál fantáziátlanabb és unalmasabb megjelenésű autót keresve sem találhatnánk, ám robusztus és masszív felépítése remek biztonságérzetet nyújt. Normál 1,6-os szívó motorral bőven 2 millió forint alatt kezdődik, ám ez a modell is szenved az Opel betegségben, ami nem is igazán betegség, inkább tervezési hiányosság; nehéz, tehát a többieknél valamivel magasabb fogyasztással kell számolnunk. A J Astrára ez szintén igaz, a fiatalabb modellből ráadásul épphogy akad 1,6-os szívó ennyiért, nagyobb a választék az 1,4-es, 101 lovas szívóból, és hiába csak 12 lóerővel erősebb az 1,6-os, mégis dinamikusabban mozgatja a nehéz karosszériát. A J Astra pozitívuma a szép és mutatós megjelenés, ami a beltérre is igaz, utóbbi ráadásul jóval praktikusabb, mint a szögletes elődé.
Használt benzines kombik 2,5 millió forintig
Évjárat Futás Ár
Ford Focus 2010-2012 114 000-310 000 999 000-2 499 000
Opel Astra H 2010-2011 35 200-247 740 1 690 000-2 499 000
Opel Astra J 2011-2013 83 000-230 055 2 099 000-2 440 000
Renault Megane 2010-2014 82 300-190 000 2 099 000-2 490 000
Skoda Ovtavia 2010-2012 83 933-283 268 1 690 000-2 490 000
Toyota Avensis 2007-2008 78 000-235 000 1 800 000-2 399 000

A Renault Megane harmadik generációjánál rengeteg hibát kiküszöböltek, ami az elektronikai és a minőségbeli problémákat illeti. Ám a franciák szívó motorjaikkal sosem volt nagy probléma, az 1,6-ost pedig rengeteg modellbe szerelik, a Dacia palettáján is. Nem a legfickósabb és karaktere sem a legkellemesebb, ám benzinen kívül túl sok törődést nem kér. Többek szerint akár 6 liter környékén is eljár, a valóságban viszont rendes, baltával faragott 1,6-os szívóhoz hűen 8 liter környékén érdemes számolnunk. A harmadik generációs Megane méreteivel és minőségével valóban nincs probléma, a Grandtour igazán kényelmes családi és mindennapi autó. Sokan mégis inkább a német technika felé húznak, de a Golf kombi nem fért bele a kritériumokba, Skoda viszont annál inkább, naná, hogy a flottakedvenc Octaviáról van szó.
Minden eddigi modellre igaz, hogy túlnyomórészt a flottások favoritjai, ez viszont inkább a dízelmotoros kivitelekre lesz igaz, benzinesből nagyobb esélyünk van magántulajban lévő autót kifogni. Az Octaviánál valódi német technikát kaphatunk a pénzünkért, a korábbi Golf platformra épülő lehetetlenül nagy helyet kínáló alsó középkategóriás kombi motorjai is a Volkswagen-konszerntől érkeznek. A második generációban viszont már a turbós TSI motorok hódítását láthatjuk, alig akad normál 1,6-os szívó, jellemzőbb az 1,2 és az 1,4 literes turbós benzines. Előbbi kevésnek tűnhet, de az apró négyhengeres 105 lóerejével is vállalhatóan mozdítja az Octavia Combit, de ha már turbós, akkor legyen kicsit erősebb, az 1.4 TSI 122 lóerővel már dinamikusnak is mondható mozgást biztosít. Ezzel egy nagyobb gond akadhat, benzin mellett olajfogyasztásra is hajlamos, így nem árt a kelleténél jobban odafigyelni rá és szorgosan utánatöltögetni néhány ezer kilométerenként.
Újabb autó vásárlásakor viszont szeretünk a nagyobb kategória felé sodródni, ami tágasabb utasteret, kényelmesebb utazást ad, így kerülhet szóba akár a második generációs Avensis kombi is. Ha már a megbízhatatlanság miatt kényszerülünk váltani, érdemes megfontolni, hogy a japán technika kedvéért lejjebb adunk a korhatárból, pontosabban hajlandóak vagyunk pár évvel idősebbet választani, mivel 7 éves Avensis ennyi pénzért nincs. 10 éves viszont már akad, szívómotorból pedig volt 1,6 és 1,8 literes is, de ha igazán jót szeretnénk, a nagyobbat választjuk. A 129 lóerős változó szelepvezérléses négyhengeres remek konstrukció, alul-felül képes húzni, és fogyasztása sem vállalhatatlanul magas, hozza a korábban említett 1,6-osok szintjét. Az Avensisszel más problémák adódhatnak, legtöbbször az első fényszórókra panaszkodnak a korai mattulás, tömítési problémák miatt, viszont a japán modell több visszahívásos akcióban is érintett volt. Legutoljára 2012-ben kellett szervizbe vonulni az 1,6 és 1,8 literes benzines motorral és elektromos szervokormánnyal szerelt Avensisekkel, akkor a kormányösszekötőt cserélték, mert a nem megfelelő szilárdságú anyagok miatt a csatlakozásnál lévő bordás rész elkophat. Érdemes rákérdezni és utánajárni, hogy a kinézett autó érintett volt-e, és ha igen, orvosolták-e a problémát, utóbbi vélhetően azt is jelenti, hogy az autót korrektül tartották karban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Jogos a kérdés, Pista!

    Elfelejtettem egy mozzanatot leírni: miután megemeltem az autót (talán csak pár tized, vagy Max 1 mm magasra) meg is pörgettem a kereket. Ezután lehet hallani, hogy nincs folyamatosan a levegőben a gumi, tehát ovális… A 4 új gumiból 2 ilyen, de ha jól emlékszem a többit nem volt idegzetem megnézni.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    tzs véleménye minden bizonnyal megállja a helyét. Nem is csodálkozhatunk az ilyen abszurdnak tűnő problémákon. A mai kor sajátja a tervezett elavulás jegyében készülő autó, elektronikai cikk és tulajdonképpen minden.

    Nem rég volt szerencsém egy 1500 km-t futott turbós benzines Dacia Sandero kipufogóvégét megvizsgálni. Nagyon kormos lett az ujjam… Ha egy régi, katalizátor nélküli dízelébe nyúltam volna, talán akkor is kevésbé lettem volna kormos.
    Manapság ez van. Pl. Bármilyen márkás gumit megveszel, abszolút lutri. Nokian iLine új nyárigumik: nem lehet úgy centírozni, hogy ne rázzon. Ha egy leheletnyit megemelem az autót, a gumi hol leér, hol nem…
    Újra veszek inkánn egy ezeröcsit. Annál legalább a típushibákat nem tervezték meg, pusztán így sikerült.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    A sima C Vectra hátsó lábtere jóval kissebb mint az Octavia II.nek, a kombi Vectra lábtere kb. hasonló mint az Oct.-nak. Csomagtérben a Vectra szintén elmarad jócskán! Volt mind a kettő…..

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Jól hallottad.
    2010-2012 közötti 1,2 és 1,4 TSI motorok (EA111) nagy ívben kerülendők!
    1.Hulladék láncos vezérlés ami ~50 ezer Km után cserés, de aki szereti a csörgést és az orosz rulettet az megreszkírozza a 80-100ezres futást is mivel több százezer Ft a csere.
    2. a direkt befecskendezés miatt kokszosodnak a szívószelepek amiket aztán RENDSZERESEN takarítani kell(ene) 50-100e km-enként.
    Erre mondjuk van “olcsóbb” módszer -vegyszeres tisztítás ami nagyjából 30ezerFt de nem sokat ér.
    A közép ár amit a konkurens portálon is bemutattak már – diózás (100+ÁFA)
    A legdrágább pedig amit a szervizek is tesznek – hengerfej le -> gépműhely. (~200K)
    3. Az 1,4 TSI morot kb 150ezer Km futás után két pofára zabálja az olajat.
    +1 Az 1,4-esben van kettőstömegű lendkerék …
    Az átdolgozott 2012 utáni (EA211) szíjas motornál az 1-es pont ki lett küszöbölve, a többi probléma viszont megmaradt.
    Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy ezt a remek autót (Octavia) ilyen szar motorokkal szerelték.
    Érdeklődőknek ajánlom: google kereső “húsz motor” , illetve youtube videok nézegetését pl “1,2 TSI chain noise”

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Mi itt a kommentekben néha kicsit el szoktunk beszélni egymás mellett a “legjobb” vonatkozásában.

    Számomra a legjobb az ami adataiban és tudásában legjobb. Az 1.6d alacsony lóerő mellett (alacsony biztosítás, adók), ráadásul a 1.6d/HDI/ctdi hangja is kellemesebb a kocsiban ülve, mint a 2.0-é.

    Én az S40-esbe 180.000kmt- tettem bele, és bár voltak javítások (pl egy kipufogócsere, ami eltört egy garázsfelhajtón és egy EGR tisztítás, ami már valóban hibának minősül, és volt egy turbócsőjavítás is), a motor tudása alapjában véve kárpótolt (pl amikor az ember pályán átkrúzol 180-nal Németországon, ami egy 1.6 benyával kínszenvedés lett volna minden alkalmmal), a fogyasztása pedig szerintem kigazdálkodta a csere/javítási költségeket (még a kipufogóét is).

    Azóta van egy utód D2 motoros Volvónk, ott sem tapasztaltunk eddig semmit.

    Másoknak itt a megbízhatóség vélt vagy valós mivolta a legfontosabb.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Nem vagyok japán márka fun, de ismerősi körben több Avensis is fut: visszatekert Ausztriából behozott, ismert előéletű dízel és benzines egyaránt, de ez óriási butaság:

    “Az Avensis beédézése titpikus hozzá nem értő hangulatkeltő marhaság. Fogalma nincs a szerzőnek az autókről.

    Ha jól feleszerelt akkor azért fog szívni vele a tulaj (a xenoncsere gazdasági totálkár, ennyi idősen a működő klímáról is lemondhat, ha nem talál bontóban penelt), ha dízel akkor azért (főleg ha 2.2-es), ha VVti akkor meg azért (eszik az olajat, de ez teljesen normális, mert egy japán sosem romolhat el :)).”

    Nyilván nem reprezentatív a saját ismerősi kör mintám de a 2.2 “csúcsdízelt” leszámítva alig igényelnek gondozást. Amennyiben nyitott szemmel járnál ma is a legtöbb Avensis a 2. generációs, ez volt az utolsó jó konstrukció szerintem… Egy 2005-2009 között gyártott nagy benzines (2.0) Avensis sokáig megbízható még….

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    “a Focusnál messze a legjobb motor a 110LE 1.6 dízel, kiforrott, dízelek között megbízható”
    Megbízható??? Messze az az autó amit el kell kerülni… Nálam pár hónapig volt, előtte Após használta megkapta az én kocsimat és addig használtam az övét, tudott volt, hogy vannak részecskeszűrő problémái ezek folyamatosan előjöttek. Nálam is: füstölt, hörgött állandó probléma volt, 5 szerelőnél járt míg végül valami ? Citroen alkatrésszel sikerült lábra állítani, pedig nem volt egy széthajtott példány…. Áron alul azonnal eladtam, amint helyrejött. Mondjuk hamar elvitték nem titkoltam mi volt a baja…

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    [i]“Esetleg legyen idősebb, de nagyobb?”[/i] Pontosan. Opel Vectra C Caravan 1.8 18v 140hp szívóbenzin. Sajnos nagyon kevés van belőle ezzel a motorral de nagyon megéri az árát. 1.6M-ért patika állapotú sérülésmentest is kapni belőle. Szög egyszerű olcsó Opel technika és benzines létére 7.5 literrel elvan vegyesben. A nézegetett Astra? Focus? Megane? Octavia? Ezekhez képest gigantikus hely van egy vekiben mind az utas mind a csomagtérben. Hátul akkora a lábtér, hogy beszarsz. Keresztbe tett lábbal elférek magam mögött pedig 184cm vagyok. Eszembe nem jutna kisautót venni ezután.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Kedves Zold!

    Lassan korábbi trollunk, kempelen szintjén tartasz.
    Nagyon elfogult vagy a traktorok mellett, ami nem baj.
    Hatalmas szakmai tudást halmoztál fel olvasva néhány autós online újságot, meg vezetve néhány svéd böszme acélt.
    Jó hogy ezt megosztod, de sok mindent nem sikerült alátámasztanod az eddigi hozzászólásaiddal, pedig baromi sok időt töltesz monitor előtt.
    Erre jó a net, itt tolhatod a többiek képébe a saját torzított véleményed,

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Vagy az Octavia ezen generációjába nem ezeket az 1.4 TSI-ket szerelték?
    Mert ugye a “TSI” szónak semmiféle immáron jelentéstartalma, csak márkanév.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    “az 1.4 TSI 122 lóerővel már dinamikusnak is mondható mozgást biztosít. Ezzel egy nagyobb gond akadhat, benzin mellett olajfogyasztásra is hajlamos”

    Huhh! Ez biztos? Én az 1.4 TSI -ről csupa-csupa rosszat hallottam. Bonyolult motor. Ráadásul gyenge vezérlés. Egy ismerős mostanában cserélt vezérlést. Ha jól emlékszem, 200.000 Ft felett volt az anyagköltség. Az Ecotec-ben is kell vezérlést cserélni időnként, de ott jóval olcsóbb.
    Tévedek?

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    4 Avensisem volt, ebből 2 második generációs 1,8 VVTi kombi. Olajat semmit nem kellett bele tölteni, a klíma tökéletesen működött, amikor eladtam akkor is. Az egyiket 140 000Km-rel, a másikat 120 000Km-rel adtam el. Kötelező szervizen kívül egyikkel sem voltam szerelőnél. A második a mai napig megy meghibásodás nélkül, már 300 000Km. felett jár. Maga az autó kényelmes, nagy. A motor 4000-es fordulat felett kifejezetten jól húz. Szinte kizárólag autópályán és városban használtam, a 100 000Km-re számolt átlagfogyasztásom 7,8L volt. Bármikor vennék újra.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Az Avensisnek is van pár gyengesége, de mivel köztudott, hogy – a 2,2-es dízelmotor kivételével – a szegmens legmegbízhatóbb, legtartósabb használt autója, ebből az is következik, hogy általánosságban a többi autónak TÖBB HIBÁJA VAN, MEGBÍZHATATLANABB, KEVÉSBÉ ÉRTÉKÁLLÓBB.
    Én csak kicsit ismerem az 1,8-as Toyota benzinest, de hozzá vehetjük a másik japánt a híres 1,8-as Honda benzinest is. A kisszámú hibái miatt a legtartósabb motoroknak mondják a szakmában jártas szerelők, hozzáértők, nagyon sokan keresik.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Ennek a fószernak minden ördögtől való, ami onnan jön. Mit vársz egy olyan ürgétől, aki megjövendölte a Honda bedőlését? Az ok: az új Civic 4 csillagos töréstesztje és az viszonylagosan gyenge európai szereplés. Tehát a világ 7. legnagyobb autógyártójának napjai – szerinte – mindezek miatt meg vannak számlálva. A “jövőbe mutató” Alfa Romeónak bezzeg élnie kell, ha törik, ha szakad:)))

    Ha ezen a balféken múlna, csak ezek a márkák léteznének: Alfa, Jaguar, Land Rover, BMW, Mercedes, Volvo, Tesla + szánalomból meghagyná az Infinitit. A többit bezáratná, ledózeroltatná és sóval hintené be a helyét. A világ egy elég nagy részét visszaküldené a kőkorszakba, de Zöldike boldog lenne, mert “prémium” verdákban taperolhatná a műszerfalat és vizslathatná az illesztési hézagokat:)

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Kedves Tamas!

    Vessen egy pillantast a mobile.de-re vagy egyeb nemet portalra.
    6-8000 Eur között egeszen korrekt(nek tünö) C5 es Laguna benzines kombikat lehet latni 2009-es evjarattol. En megfontolnam azt, hogy külföldröl hozzak be, nem pedig itthon vegyek valami lepukkant romot, tisztelet a kivetelnek.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Az 1.8 VVTi esetén ez elég gyakori.

    A klíma esetén a gond a vezérlpanel. Ami egyébbként a Lexusoknál is visszatérő gond. Nem univerzálisan előforduló, de ha beüt elég nagy érvágás, mert csak gyári (vagy bontós) jó.

    A xenonlámpa pedig átalános Toyota betegség.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Abbol a szempontbol osztom Zold kollega velemenyet, hogyha mar az Avensis szerepel itt, akkor szerepelhetne a Superb is, az Insignia, a Passat, A Laguna, a Citroen C5 is…
    söt szerintem utobbi kettö akar titkos favorit is lehetne, mindkettö francia a letere eleg megbizhato, a benzines motorjaik is elfogadhatoak, mondjuk a C5-öt csak az 1.8 benzinnel vennem.
    Szerintem 2,5 millioert mar lehet jokat talalni, nem?
    Mondom anelkül, hogy a hahun utananeztem volna.

    Kedves szerzö!
    Külföldi autobehozatal szoba sem került? Szerintem lehetne nagyon jokat talalni C5-böl es Lagunabol…

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Azért ne hívjanak online újságírónak mert nem pénzért csinálom. De pont ezért érzem egy kicsit neccesnek ha valaki pénzért rosszabbul informált. Pl ha egy autószalonon az autó mellett dsszelgő csóka kevésbé ismeri az autót mint én.

    Vagy egy újságíró bedobja a közimsert előíteletes hülyeségeket nélkül hogy egy kicsit guglizna.

    Az Avensisszel annyi a bajom hogy van egy sor konsutrkciós gyengesége / hibája.

    Pont az 1.8 VVTI a leginkább érintett, Keress rá, shortblockproblem. 7 év/ 150.000 km-ig ingyen cserélték a motort Németországban. Emellett én még ismerek két hibát. Toyota/Lexus fórumokról. Meg tudok konkrét esetről.

    És nyilávn nem azért bújtam ezeket mert kerestem az ellenanyagot a Toyota megbízhatóséga ellen, hanem mert érdekel egy konkrét példány (IS 220d).

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Tudod miért nem hívnak online autós újságírónak? Mert olyan szinten vagy elfogult és sokszor vak, hogy nem olvasná senki. Kedvenc mantrád az évek óta mondott himnuszod, hogy a németek a legkörnyezetbarátabb autót gyártják a világon különösen a dízeltechnikájuk a legjobb. Aztán kiderült, hogy mégsem, sőt pont fordítva van. Az Avensis-szel meg mi a bajod azon kívül, hogy az ördögöd a Toyota gyártja? Ez utóbbi csak költői kérdés volt, hiszen ha Toyota gyártja, akkor csak szar lehet, sőt a legszarabb és ebben halál biztos vagy.

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    “Az 1,8 literes váltózó szelepvezérléses benzines jó választás lehet, …. nincs vele sok gond, sőt, csak legyünk biztosak benne, hogy a visszahívásos akciókban részt vett, az olajcseréket megkapta”

    Minek ír valaki ckket ha nem tud semmit…

    Ja mondjuk megkapta a gyári motorcserét… 🙂 Jelige “shortblockproblem”
    [url]https://www.celica-community.de/showthread.php?t=4848[/url]

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Vicces ez a debil hangulatkeltés a dízel ellen.

    Ebben a kategóriában újonnan is a dízelt vették így használtan is abból lesz bőven kínálat, a Focusnál messze a legjobb motor a 110LE 1.6 dízel, kiforrott, dízelek között megbízható, nyomatékban a 2.5ös benzines tudását hozza, miközben szívóbenyából bármi 2.0 alatt épphogy elégséges, 1.6 alatt pedig kifejezett kínszenvedés.

    Mi egy éve vettünk egy használt D2-est, évi 10e km-t mentek vele eddig (most gyűjtünk bele többet).

    Az [b]Oktavia [/b]nem az előző Golfot hozza hanem az aktuálisat. Az oktavia II ugyanaz mint a Golf V, olyan extrákkal mint a hátsó ülésfűtés és a kijelzőn követhető első és hátsó parkolóradar. A Laurin Klementek igen messze mentek tudásban (egy stílusosabb belsővel tökélet autó lett volna). Sajna a PD TDI nem valami jó motor (nyers, zajos, újonnan is csak a német újságok tartották a remonéjukat) sem nem megbízható.

    Az [b]Avensis [/b]beédézése titpikus hozzá nem értő hangulatkeltő marhaság. Fogalma nincs a szerzőnek az autókről.

    Ha jól feleszerelt akkor azért fog szívni vele a tulaj (a xenoncsere gazdasági totálkár, ennyi idősen a működő klímáról is lemondhat, ha nem talál bontóban penelt), ha dízel akkor azért (főleg ha 2.2-es), ha VVti akkor meg azért (eszik az olajat, de ez teljesen normális, mert egy japán sosem romolhat el :)).

    Még jó hogy a szerző nem ajánlotta be az RX8-ast, pedig tökéletesen illik ide, praktikus 4 ajtós, megbízható japán, és pörgős szívó benzines…. 🙂

  • 2017.10.27. at 15:10
    Permalink

    Vidéken el is mehet 6.9-el, Pesten el lehet felejteni
    A többihez képest tényleg nehezebb konstrukció, mindenki ezt hozta fel a j astra-nál is meg az insignia-nál.
    Érdemes utánanézni

Vélemény, hozzászólás?